Index Vakbarát Hírportál

A Fidesz az utolsó baloldali bástyát is beveheti

2014. szeptember 24., szerda 07:31

Ismét megpróbáltak, de nem tudtak megállapodni egymással a széthúzó baloldali pártok Angyalföldön. Budapest XIII. kerületében nyáron nem sikerült létrehozni az összefogást, így külön indul az MSZP, illetve a Együtt-PM-DK-MoMa koalíció minden körzetben. A facebookos beszólogatások miatt egyre jobban elmérgesedő szembenállásnak egyetlen nyertese lehet: a Fidesz.

Ha így folytatja a baloldal október 12-éig, akkor a Fidesz örülhet majd a baloldal bástyájának tartott Angyalföldön is – ebben már egyetértenek egymással a XIII. kerületi szocialisták, illetve DK-sok és Együtt-PM-esek. Abban viszont ennek ellenére sem tudtak továbbra sem megállapodni a baloldali pártok, hogy valamilyen módon mégis összefogjanak a kerületben. Az Index információja szerint a széthúzó angyalföldi baloldal a múlt héten megint megpróbált egyezségre jutni, de ismét nem tudtak megállapodni az összefogásról és a választókerületek elosztásáról. Ezt Borszéki Gyula, az MSZP angyalföldi elnöke is megerősítette.

Angyalföld a baloldal számára fontos és szimbolikus hely. Itt ugyanis a Fidesz országos kétharmada ellenére az előző választásokon is mindig gond nélkül tudott nyerni. Budapest XIII. kerülete még 2010-ben is vörös maradt, az MSZP-s Szanyi Tibor és Tóth József jutott be innen a parlamentbe, az előző önkormányzati választáson pedig a baloldal kivétel nélkül minden körzetet megnyert. A szocialista Tóth József 20 éve vezeti a kerületet.

A mostani április eredmények alapján se lenne sok félnivalójuk az itteni baloldali vezetőknek, ám azóta alaposan megnehezítették a saját dolgukat. Nyáron sehogy sem sikerült megegyezniük a 15 egyéni választókerület elosztásáról, így végül mindenhol külön gyűjtötte az ajánlásokat az MSZP, illetve a Együtt-PM-DK-MoMA koalíció. (Polgármester-jelöltként viszont mindenki Tóth Józsefet támogatja.)

Az ajánlásgyűjtés után beszéltünk több szocialista, DK-s és Együtt-PM-es jelölttel is, és mindannyian jelezték, hogy kölcsönös visszalépés nélkül könnyen előfordulhat, hogy 

a nevető harmadik fog tarolni az egyéni körzetekben: a Fidesz.

A kormánypárt ugyanis minden körzetben tudja hozni a 35-40 százalék körüli eredményt, amivel győzni lehet, ha a baloldali szavazatok több jelölt között oszlanak meg. Márpedig az EP-választások eredményei alapján több körzetben is sok szavazatra számíthatnak a helyben jól ismert, bejáratott MSZP-sek mellett a most először induló Együtt-PM-DK-MoMa-jelöltek is.

Májusban például több újlipótvárosi szavazókörben az Együtt és a DK külön-külön is megverte az MSZP-t.

Megint megpróbálták, megint nem sikerült

Az Index informácója szerint a múlt héten ismét tárgyaltak a helyi baloldali pártok, illetve külön Tóth József MSZP-s polgármester és a Együtt-PM-DK-MoMA kampányfőnöke, Rényi Gábor. Az MSZP-sek azt javasolták, hogy 11-2-2 arányban osszák el a kerületeket – 11 MSZP-s jelölt lenne –, ez azonban nem elfogadható a másik két pártnak, ugyanis így a képviselőiknek semmilyen érdemi beleszólása nem maradna a kerület irányításába (11 szocialistával már megvan Tóth József többsége a testületben, a többiekkel nem kéne egyeztetnie semmiről). Így ők a 9-3-3-as elosztást javasolták, ami viszont a jelek szerint az MSZP helyi elnöksége számára jelentene túl nagy áldozatot.

Így szombaton az MSZP-sek közölték, hogy nincs egyezség.

Borszéki Gyula helyi MSZP-elnök ezt azzal magyarázta az Indexnek, hogy „semmilyen új szempont nem indokolta", hogy elfogadják az Együtt-PM-DK-sok „túlzó" ajánlatát, amelyről nyáron sem tudtak megegyezni. (Az Együtt-PM és a DK már nyáron is jelezte, hogy nincs egyezség, ha nem kapnak 3-3 körzetet.) Szerinte csak akkor jöhet létre megállapodás a két fél között, ha a következő két és fél hétben előkerül valamilyen új szempont, bár ennek egyre kisebb esélyét látja. Szabados Péter, az Együtt-PM XIII. kerületi képviselője azt mondta viszont, hogy továbbra is nyitottak a megállapodásra, de ezt most már az MSZP-nek kell kezdeményeznie. Szabados szerint nekik egy a fontos: legyen beleszólási lehetőségük a kerület életébe, mint fogalmazott: „azért nem akarunk képviselők lenni, hogy csak nyomogassuk a gombot".

Történelmi felelősség és szavazatbrókerek

A megállapodást az is hátráltatja, hogy a baloldali szimpatizánsok között egyre jobban elmérgesedik a viszony. A Facebookon a helyi vezetők és aktivisták folyamatosan egymást szapulják és hibáztatják a kialakult helyzetért.

Rényi Gábor például ezt írta ki szombaton a helyi MSZP elnökének írt nyílt levelében az Együtt-PM-DK-MoMa szövetség oldalára:

"Ha a FIDESZ és a Jobbik ezek után új helyzetet teremt majd az önkormányzatban, az a Ti történelmi felelősségetek."

Erre egy volt MSZP-s önkormányzati képviselő úgy reagált (betűhűen közöljük):

"Tudatom Rényi úrral és a többi dezertőrrel akik sokáig az MSZP kenyerét ették Önök azok akik szavazatbrókernek szegődtek és gyengítik a bal oldalt."

A helyzetet információnk szerint az MSZP budapesti és országos vezetése is aggodalommal nézi, de nem terveznek semmilyen beavatkozást a helyi szervezet döntésébe.

Rovatok