Index Vakbarát Hírportál

Novák: Ha Kovács ügynök, az is csak a Jobbik tisztaságát mutatja

2014. szeptember 26., péntek 20:41

Ha igazak az Index cikkének állításai Kovács Béláról, az is csak azt jelenti, hogy a világ egyik legkomolyabb titkosszolgálata úgy ítélte meg, hogy nem lehet kilóra megvenni a Jobbik képviselőit, és egyéb módon kell megpróbálni befolyást szerezni a pártban, mondta Novák Előd a párt képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Novák azt mondta, ki fogják vizsgálni Kovács ügyét, de eddig egyelőre erre nem volt idő, mert járják az országot. Novák Előd komoly vizsgálatot ígért, de arra a kérdésre, hogy hogyan lehet bizonyítani, hogy a képviselő ügynök volt-e vagy nem, azt mondta, ha Kovács elmondja nekik, hogy ügynök, akkor az egyértelmű helyzetet teremt.

Szerinte önmagában az, hogy a képviselő feleségének volt korábban másik férje is, nem bizonyít semmit, Kovács születésének tragikus körülményeit pedig nem fogják vizsgálni, azt ízléstelennek tartanák.

Rovatok