Index Vakbarát Hírportál

Megkezdődött a casting Kiss Péter helyén

2014. szeptember 26., péntek 07:32

Már nagyban keresik az MSZP-ben a jelöltet, ki induljon az újpesti időközi választáson, amelyet Kiss Péter halála miatt kellett kiírni. Az Index információja szerint az újpesti szocialisták azt szeretnék, hogy a már képviselő, de egyéni mandátummal nem rendelkező Kunhalmi Ágnes induljon a választókerületben. Ha Kunhalmi nemet mond, egy helyi szocialista lehet a befutó, a jelölésbe azonban még a DK is beleszólhat.

Nem várt helyzetbe hozta a pártokat, hogy az újpesti választási bizottság november 23-ra írta ki az időközi választást. Budapest 11-es számú választókerületében (amely Újpestet, Káposztásmegyert illetve Angyalföld északi részét fedi le) Kiss Péter halála miatt kell újra parlamenti választást tartani.

A november 23-i időpont azt jelenti, hogy a pártoknak még az önkormányzati választás előtt, vagyis a legfrissebb eredmények ismerete nélkül kell dönteni arról, kit indítanak. Az ajánlásokat ugyanis október 6-tól lehet gyűjteni két héten keresztül. A tavaszi választást Kiss Péter simán, a fideszes jelöltre több, mint öt százalékot ráverve nyerte meg, és a baloldali összefogás listája is több szavazatot kapott, mint a Fideszé. Itt tehát a baloldal számít esélyesebbnek, 

és az MSZP már el is kezdte a  castingot , kivel lehetne ugyanilyen simán behúzni a kerületet.

A jelöltállításért felelős újpesti szocialistáknál az Index információja szerint elsőként szóba került Kunhalmi Ágnes, a párt budapesti elnöke. Kunhalmi ugyanis népszerű az újpesti pártszervezetben is, néhány hete is együtt kampányolt az újpesti jelöltekkel, ráadásul a tavaszi választáson is jól szerepelt a XVIII. kerületben, ahol úgy lett 56 szavazattal a második, hogy az utolsó pillanatban kellett beugrania Simon Gábor helyére.

Kunhalmi másra koncentrál

Megkérdeztük Kunhalmi Ágnest, ő indul-e majd Újpesten. Annyit mondott, hogy a felvetést ő is hallotta, de nincs döntés, jelenleg az önkormányzati választásra koncentrál, és azért küzd, minél több baloldali jelölt nyerjen október 12-én Budapest egészében. Hozzátette ugyanakkor, hogy "a XVIII. kerületi választókkal erős szövetséget kötöttem tavasszal, amit most, az önkormányzati választáson és a következő években is komolyan veszek". 

Kunhalmi ugyan listáról bejutott a parlamentbe, de ha egyéni mandátumot nyerne, egy másik szocialista kerülhetne a helyére, így információnk szerint az MSZP elnöksége is támogatná az indulását. Ha Kunhalmi mégsem vállalja, akkor egy helyi, országosan ismeretlen jelölttel próbálkozna az MSZP. Ez biztosan nem Trippon Norbert lesz, hiszen ő polgármester-jelöltként indul október 12-én, és ha megválasztják, összeférhetetlen a két poszt.

Az MSZP-nek a jelöltről az Együtt-PM-mel és a DK-val is tárgyalnia kell. Az Együtt, úgy tudjuk, támogatja az MSZP jelöltjét mindenképp, bár a logójukat nem adják majd az induló neve mellé. Főleg Gyurcsányék szava lehet tehát adöntő, az EP-választáson ugyanis a DK szerepelt a legjobban Újpesten. A nyári baloldali tárgyalásokon a kerültek elosztásánál egyszer felmerült, hogy a pártok beszéljenek-e a parlamenti mandátumokról, de kegyeletei okokból ezt végül az MSZP-sek és a DK-sok is elutasították.

A Fidesz tavasszal egy helyi orvosigazgatót, Hollósi Antalt indította, és mivel a polgármester-választáson Wintermantel Zsolt a kormánypárt jelöltje, elvileg ismét elindíthatja Hollósit.

Rovatok