Index Vakbarát Hírportál

A 7. osztályos lányok 82 százalékát beoltják HPV ellen

2014. október 1., szerda 09:45

A szülőknek szeptember 15-ig kellett nyilatkozniuk arról, hogy igénylik-e 7. osztályos lányuk számára a térítésmentes méhnyakrák elleni védőoltást. A nyilatkozatok alapján az érintettek 82,6 százaléka igényelte a HPV-oltást, közölte az ÁNTSZ.

Ahogy azt korábban megírtuk, a méhnyakrák a 15 és 45 év közötti nők között az elsőszámú halálozási ok. Évente 1500 új méhnyakrákos megbetegedést diagnosztizálnak az országban, ebből évente mintegy 400 nő meghal. A hetedik osztályos lányok ingyenes HPV elleni védőoltásával azt remélik, hogy a következő évtizedekben leküzdhetik a humán papillomavírust. A program 1,2 milliárd forintba kerül.

Az ÁNTSZ adatai szerint a 46 ezer jogosult gyerek szüleiből 38 ezer kérte az ingyenes védőoltást, és összességében nincs olyan megye az országban, ahol az igénylések 70 százalék alatt maradtak volna. Az első védőoltásra októberben, novemberben kerül sor, az ismétlő oltásokra pedig jövő áprilisban.

Rovatok