600 millió forintból épült meg a pannonhalmi bencés gimnázium 180 néző befogadására alkalmas kosárcsarnoka, amit pénteken avattak fel a monostor közvetlen szomszédságában található Hospodár kertben. Azért volt erre szükség, mert kinőtték addigi tornatermüket, és az országos döntős kosárlabdacsapataik nem tudták fogadni a vendég együtteseket.
Az eseményen Simicskó István sportért felelős államtitkár azt mondta, hogy az elmúlt négy évben százezerrel nőtt az öt kiemelt látványcsapatsportot művelők száma, és emelkedett a sportoló felnőttek aránya.
"A sport nem tévesztendő össze puszta testi ügyességgel, a rekordhajhászással, netán nyereségvadászással. A sport elsősorban a szellem fogalma, egy sportcsapat a társadalom kicsinyített képe, a mérkőzés az életért való nemes küzdelem szimbóluma" - tette helyére a fogalmat az eseményen Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát. Emlékeztetett arra, hogy a létesítmény alapkövét egy éve tették le, és vasárnap lesz 75 éve, hogy letették a gimnázium alapkövét.
A 600 milliós költség 30 százalékát tette ki az önerő, amiből 70 millió forintot 1500 mostani vagy egykori diákjuk adománya jelentett.
Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke a sport fontossága kapcsán azt emelte ki, hogy egészséges fiatalok nélkül az ország nem fog élni.