Index Vakbarát Hírportál

Ezt a szégyent a városomban nem fogom hagyni

2014. október 9., csütörtök 08:38

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség közveszélyokozás kísérlete és zsarolás miatt emelt vádat négy ember ellen a Zalaegerszegi Járásbíróság előtt. 

Egy 2008-ban megnyitott nagykanizsai sörözőre rászállt egy társaság. Többször beültek a helyre, ettek-ittak, de soha nem fizettek. A számlát vagy a többi vendéggel akarták kifizettetni vagy verekedést provokáltak. A hely ellehetetlenült, ezért 2012-ben be kellett zárni. 

A söröző tulajdonosa közben nyitott egy másik helyet, de onnan már kitiltotta a zűrös társaságot. Az ügyészség szerint a csapat egyik tagja erre azt mondta neki: 

Ezt a szégyent az én városomban nem fogom hagyni.

A tulajt idén áprilisban telefonon azzal fenyegették meg, hogy ha a társaságot nem engedi be, annak nem lesz jó vége, a helyet fel fogják gyújtani. Miután a tulajdonos nem hagyta magát, két nappal később megjelent  egy külföldi rendszámú autó a szórakozhely előtt. Négy ember szállt ki belőle, majd benzint és motorolajat locsoltak a lépcsőre és a bejáratra. Csak azért nem gyújtották fel, mert a tulajdonos még időben észrevette őket.

A társaságot egy másik nagykanizsai étteremből is kitiltották. Ennek a tulajdonosát is azzal fenyegették meg, hogy felgyújtják a helyet és az autóját, ha nem engedi be őket. A vállalkozót egyszer meg is verték. A sörözőnél végrehajtott akció után a négyfős csapat elment az étterembe is. Körbevette a tulajdonost, majd egyikük azzal fenyegette meg, hogy  őt nem érdekli, hogy börtönbe megy vagy meghal, de felgyújtja az éttermet és a kocsit is. Közben kiértek a rendőrök, akik elfogták mind a négy embert.

 

Rovatok