Index Vakbarát Hírportál

Bokros: Gyurcsány soha nem emelt kezet a magyar demokráciára

2014. október 11., szombat 16:48

Le kell küzdeni a reménytelenség prófétáit, a mi jelöltjeink tisztességesebbek, hozzáértőbbek, Magyarország nem Szicília, osztani csak abból lehet, ami van, kertek alatt ólálkodó fasizmus: közös főpolgármesteri kampányzáró-rendezvényt tartott az Együtt-PM, az MSZP és a Demokratikus Koalíció.

Az eseményeket a helyszínen követő kollégánk szerint nem tudni, hogy a futóverseny által okozott dugók, vagy a baloldali szavazók alacsonyabb lelkesedése miatt, de nem volt telt ház a nagyjából kétszáz fős teremben a baloldal kampányzáróján. A kampányzárón a Bokrost támogató pártok, a DK és az Együtt politikusai mellett a budapesti MSZP-nek csupán néhány képviselője jelent meg. A helyszínen tapsolt Bokrosnak Falus Ferenc, illetve a babakocsival érkező Demszky Gábor volt főpolgármester.

Mi 2018-ban fogjuk leváltani Orbánt,

ami most vasárnap kezdődik" − kezdte Szigetvári Viktor, az Együtt ügyvezető társelnöke beszédét a kampányzárón. Szigetvári szerint már az is győzelem, ha győz Buzás Péter, vagy Botka László. Ha győz Juhász a belvárosban, vagy Karácsony Zuglóban.

Nem olyan biztos Orbán hatalma, mondta Szigetvári, aki szerint

a reménytelenség prófétái közöttünk vannak, nekünk velük is meg kell küzdenünk.

Elmondta, két dolog biztosan összeköti ezeket a pártokat: „demokraták vagyunk, és tudjuk, hogy amit Orbán csinál, az rossz... másodszor, jobbak vagyunk becsületesebbek, tisztességesebbek, hozzáértőbbek" − mondta. Szerinte a Fidesznek uraik, arisztokratáik vannak, akiket a magyar rendőrség kimos a bűnből.

Az Együtt-PM társelnöke szerint Bokros az államcsődtől mentette meg az országot, és aki a baloldalon ezt nem érti, az nem tudja majd elmagyarázni 2018-ban sem, hogy a magyar válságot csak közösen, együtt tudják megoldani a baloldali pártok.

Fiúk, országunkat nem adjuk!

− üzente Gyurcsány Ferenc, Demokratikus Koalíció elnöke a Fidesznek. A volt miniszterelnök szerint jött ez a „zárt férfi közösség, aki úgy gondolja, a közjót saját gazdagodására használja, és velünk szemben kormányozza az országot". Gyurcsány szerint nincs nagyobb úr, mint az emberek szabadságvágya. Ármánnyal, cselszövéssel vissza lehet vetni azt hónapokra, évekre, de Magyarország nem Szicília, vagy Nápoly.

Végül elmondta, hogy egy XV. kerületi cigányasszony odabújt hozzá, megkérdezte lehet-e Bokrosra szavazni, ő azt válaszolta, nem csak hogy lehet, hanem kötelesség. Mert van remény.

„Néhány évvel ezelőtt elhitték volna, hogy a miniszterelnök kertjében stadion lesz, a gázszerelőből lett polgármesterből pedig Magyarország egyik leggazdagabb embere lesz?" − ezt a kérdést már Kunhalmi Ágnes, a Magyar Szocialista Párt budapesti elnöke tette föl. Szerint a mostani fideszes vezetők azt hiszik, bármit megtehetnek, nem kell félniük attól, hogy az igazságszolgáltatás lecsap rájuk, mert nem csap le. Mert kettős mérce van, ami szerinte holnap, vasárnap megváltoztatható. Csak el kell menni szavazni.

Fontos dátum: 65 évvel ezelőtt alakult meg a Kínai Népköztársaság.

− kezdte beszédét Bokros Lajos, rámutatva az Orbán-kormány tulajdonságaira.

Bokros szerint a demokrácia helyreállítását az önkormányzatoknál kell kezdeni. Az egész országon belül az önkormányzatok képeznek ellensúlyt a központi hatalommal szemben. A főpolgármester-jelölt szerint klasszikus diktatórikus kommunikáció, amit a Fidesz folytat, amikor azt mondja, csak akkor lesz pénz egy-egy településen, ha a fideszes jelöltre szavaznak.

A vasárnapi választás szabad lesz, de nem tiszta, Bokros szerint. Elég csak megnézni, hogy melyik párt, kinek a pénzéből kampányolt. A Fidesz például közpénzből tette.

Osztani csak abból lehet, ami van.

Bokros szerint a közteherviselés azt jelenti, hogy a jómódúaknak nagyobb részben kell vállalni szerepet a közterhekből. Szerinte azzal vádolják, hogy ingatlanadót vezet be, pedig ez hazugság, ő csak a ki nem adott lakásokat vonná be a bérlakásrendszerbe. Tarlós pedig gyáva, amiért nem vett részt a tegnapi főpolgármester-jelölti vitán. Majd hosszan sorolta a főpolgármesteri programjának pontjait, amiről a pénteki vitán is beszélt.

A pénteki főpolgármester-jelölti vitáról szóló cikkünket itt olvashatja el.

Nincs virágzó gazdaság demokrácia nélkül

− szögezte le Bokros, aki szerint egy kicsi, nyitott, szegény európai országban, illiberális demokráciában nem lehet olyan piacgazdaságot működtetni, ami a társadalomnak jólétet biztosít. Végül minden őt támogató pártnak, vagy annak vezetőjének megköszönte a támogatást.

Bokros legszebb mondata:

Gyurcsány Ferenc soha nem emelt kezet a magyar demokráciára, védte az alkotmányos jogállamot a kertek alatt ólálkodó fasizmussal szemben. 

A rendezvényén végén azonnal minden politikus elhagyta a termet, csupán Bokros maradt ott beszélgetni a közönség lelkesebb tagjaival. Na de kik azok, akik még bíznak Bokros sikerében? A videóban megmutatjuk:

Bokros legyávázta Tarlóst a kampányzárón

Rovatok