Index Vakbarát Hírportál

A baloldal esélyesnek tartott kerületeiben alacsony a részvétel

2014. október 12., vasárnap 18:39

Két hónapja még kilenc kerületet tartott esélyesnek az MSZP-Együtt-PM-DK, most mind a kilencben alacsonyabb a részvétel, mint az országos átlag. A parlamenti választáson a baloldal még azzal számolt, a magas részvétel nekik, az alacsony viszont a saját híveit hatékonyan mozgósító Fidesznek kedvez.

Amikor augusztus elején az MSZP, az Együtt-PM és a DK paktumot kötött az önkormányzati választásokra Budapesten, még kilenc győzelemre esélyes kerülettel számoltak, melyeket 4-4-1 arányban osztottak fel egymás között (a lenti táblázatot kiegészítettük a IX. kerülettel, melyet az Együtt-PM-ben szintén nyerhetőnek gondoltak). A reményekből azóta kicsit visszavettek, politikusaik az utóbbi hetekben kilenc helyett már csak hat-nyolc nyerhető kerületről beszéltek.

A 17:30-as részvételi adatokból már egyértelműen látszik, hogy ezen kerületek mindegyikében az országos átlag alatt alakul a részvétel, és a budapesti átlag fölött is egyelőre csak öt kerület (XIII., XIX., IV., XXI., XIV.) található. Ez azért érdekes, mert ahogy tavasszal, úgy most is azzal számoltak a baloldal stratégái, hogy a győzelemhez minél magasabb részvételre van szükségük, a Fidesz ugyanis a saját híveit hatékonyan tudja mozgósítani. Az MSZP-nek, az Együtt-PM-nek és a DK-nak ezt kell semlegesítenie azzal, hogy az ellenzéki szimpatizánsokat is valahogy szavazásra bírják. 

Az eddigi részvételi adatok tehát azt mutatják, a baloldal által esélyesnek tartott fővárosi kerületekben nem sikerült igazán feltüzelni a választókat.

   részvételi arány 17:30-ig budapesti átlag (37,35%) alatt országos átlag (39,82%) alatt
           
MSZP-jelölt         
XIII. kerület 37,44%   felett   alatt
XIX. kerület 41,92%   felett   alatt
XX. kerület 33,87%   alatt    alatt
IV. kerület 37,63%   felett   alatt
DK-jelölt         
VII. kerület 30,91%   alatt   alatt
X. kerület 30,18%   alatt    alatt
XV. kerület 35,09%   alatt   alatt
XXI. kerület 37,68%   felett   alatt
Együtt-PM-jelölt         
XIV. kerület 38,82%   felett   alatt
IX. kerület 32,83%   alatt   alatt

Rovatok