Hatalmasat nyert megint a Fidesz, pedig a 2014-es önkormányzati választásnak a kormányzó párt úgy futott neki, hogy azon szinte csak veszíthetett: Orbánéknak 2010 óta az összes megyei közgyűlésben abszolút többségük volt, és a 23 megyei jogú város közül 22-t vezetett kormánypárti polgármester. A 23 fővárosi kerület közül mindössze 4-nek nem fideszes állt az élén, és a fideszes Tarlós István volt Budapest első embere.
A Fidesz innen már csak veszíthetett, hisz egy minimálisnál nagyobb pozícióvesztés is kudarcot jelentett volna. És bár a Fidesz – elsősorban Budapesten – kicsit gyengült 2010-hez képest, Orbánéknak nincs komoly okuk a bánkódásra.
Fideszes lett
Az önkormányzati választás legfontosabb kérdése, a főváros vezetése egy pillanatig nem volt kétséges. Bár még akkor is többen szavaztak rá, amikor 2006-ban kikapott Demszky Gábortól, Tarlós István újabb öt évig Budapest főpolgármestere marad. Ez részben magának Tarlósnak az érdeme, aki – főleg Demszky katasztrofális utolsó két ciklusához képest – nagyobb botrányok nélkül, elfogadhatóan menedzselte a fővárost. A kormánytól távolságot tartó, viszonylag autonóm technokrataként tűnhetett fel, aki legmegosztóbb ügyeivel – a hajléktalanok kitiltásával vagy egyes kulturális döntésekkel – csak olyanokat haragított magára, akik amúgy se szavaznának soha rá.
Tarlós győzelmének másik oka a baloldal katasztrofális állapota. Ha a Falus-féle bohózat, majd a baloldalinak vagy népszerűnek jóindulattal sem tekinthető Bokros mögé történő kényszerű befarolás helyett lett volna egy olyan épkézláb közös jelölt, akinek hinni lehet a személyében és a győzelmében, Tarlóst komolyan meg lehetett volna szorítani. Budapesten nyilvánvalóan azért volt – példátlan módon – még a vidék átlagánál is alacsonyabb a választási részvétel, mert komoly főpolgármesteri alternatíva híján sok fővárosi értelmetlennek látta a szavazást. Ez egyértelműen a baloldalnak szóló kritika.
A 2010-ben három kerületben polgármestert állító baloldal mostani vezetői a nyilatkozatok szerint 8-9 kerületi győzelemmel lettek volna elégedettek. Ehhez képest a 23-ból hat ( a XIII., XIV., XV., XIX., XX. és XXIII.) kerületben lesz baloldali (közülük egy civil) polgármester. 2010-ben csak a XIII. kerületben állt stabil baloldali közgyűlési többség a polgármester mögött, most a XIX.-ban és XX.-ban is. Sőt, a Fidesz a VII., a XIV., a XV. és a XXIII. kerületben is elveszítette a többséget a közgyűlésben.
A fővárosi közgyűlésben továbbra is abszolút többsége lesz a Fidesznek, és ez a számok alapján valószínűleg akkor is így lenne, ha a régi rend szerinti közvetlen választottuk volna, és nem a kerületi polgármesterekből és a kompenzációs listán bejutó kerületi vesztesekből állna össze a testület.
Komoly változás viszont, hogy a települési vezetőknek és a közgyűlések összetételének az új köz- és államigazgatási rendszerben mindinkább szimbolikus szerep jut csak, hiszen a korábbi feladatok közül csak a városüzemeltetési maradt helyi szinten. A közoktatás, az egészségügyi ellátórendszer java, a helyi közigazgatás már a kormányhoz tartozik. A városok ezzel elbukták a költségvetésük felét, és mivel a polgármesterek többé nem lehetnek képviselők, pluszpénzt is nehezebb lesz kijárni a fejlesztésekhez.
A tét csökkenése (és a reális alternatíva hiánya) a kampányon is érezhető volt. Ezzel együtt nyilvánvalóan súlyos kudarc a baloldalnak, hogy a 22 fideszes vezetésű megyei jogú város közül egyet tudott a Fidesztől visszahódítani: Salgótarjánt (ahol viszont 50 szavazat a különbség, ezért az eredmény nemigen tekinthető véglegesnek). A szocialista Botka Lászlónak sikerült megtartania Szegedet, sőt, a városi közgyűlésben 2019-ig ismét a baloldali pártok delegáltjai lesznek többségben. Békéscsabán viszont jobbikos támogatással független jelölt nyert.
A most megválasztott megyei közgyűlések is meglehetősen egyhangú képet mutatnak: a Fidesz mindenhol megőrizte az abszolút többségét. Igaz, pénz és hatáskör szinte semmi nem maradt a megyéknél, így ennek a győzelemnek inkább csak szimbolikus jelentősége van.
A megyei közgyűlések összetételére a megyei jogú városokban nem, csak a falvakban és a kisebb városokban lehetett szavazni. És ezeken a településeken megyei összesítésben a Jobbik Csongrádot kivéve mindenhol a második helyen, az MSZP előtt végzett.
Igazán jelentős előrelépést a Jobbik akkor könyvelhetett volna el, ha egy nagyvárosban sikerült volna nyerniük. Erre előzetesen Miskolc tűnt a legesélyesebbnek, ám ott végül a jelöltjük csak harmadik lett. Máshol se jött össze, ám a megyei jogú városok közül viszont Debrecenben, Egerben, Hódmezővásárhelyen, Nagykanizsán és Zalaegerszegen is a másodikak lettek, bár ebben a baloldal töredezettsége is közrejátszott.
A Jobbik megőrizte Tiszavasvári vezetését, sőt, Tapolcán és Ózdon is ők adják a következő polgármestert, ahogy Törökszentmiklóson és Devecseren, és még nyolc kisebb településen. A győzelem a szociális-etnikai problémák sújtotta Ózdon még érthető lehet, de a Jobbik tapolcai pozíciónerése a választás egyik legnagyobb meglepetése.
Azt ugyanakkor továbbra sem mondhatjuk, hogy a szélsőjobb a kisvárosokban és a falvakban lekörözte a baloldalt, mert az MSZP, a DK és az Együtt-PM e körben közösen 16 ezerrel így is több szavazatot szerzett a Jobbiknál. Ez persze csak a futottak még kategória: a Fideszre bő százezerrel többen voksoltak, mint a Jobbikra, a baloldalra és az LMP-re együtt.
A Jobbik polgármester- és képviselőjelöltjeire országos szinten közel 1,15 millió szavazatot adtak le, ez a szám négy éve 1,06 millió volt.
A Jobbik ennek ellenére sem nevezhető még az ország második pártjának: az MSZP önálló és másokkal közös jelöltjei most majdnem 1,22 millióan voksot gyűjtöttek be, ami jobb, mint a Jobbik eredménye. Igaz, míg a Jobbik, ha lassan is, de erősödik, az MSZP folyamatosan gyengül: 2010 őszén 1,83 millió szavazatot adtak le a szocialistákra (bár akkor még a fővárosi közgyűlés összetételére is lehetett szavazni). Ám ha az MSZP eredményéhez hozzáadjuk a többi baloldali párt (DK, Együtt, PM) MSZP nélküli eredményét, a különbség százezrekkel nő.
Ahogy az nagyjából borítékolható volt, a gyenge szereplés miatt a baloldali pártok csalódott vezetői már a választás estéjén egymás torkának ugrottak, és nem látszik, hogy a viszonyaik a közeljövőben rendeződnének. Míg a májusi EP-választáson az erőviszonyok már elég kiegyenlítettnek tűntek, most ismét az MSZP került lépéselőnybe. Bár a sok felállásban történő közös jelölések megkavarják a rendszert, a számok így is sokatmondók:
Bajnai Gordon távozása után az Együtt-PM már csak Budapesten kimutatható, önálló pártként ott is alig. Egyedül Karácsony Gergely zuglói győzelme jelent szépségtapaszt, de önmagában erre nehéz lesz pártot építeni.
A három baloldali párt együtt sem képes semmiféle komoly politikai ellensúlyt képezni a Fidesznek, és a választók zöme láthatóan továbbra is érzéketlen a demokrácia gyengüléséről szóló sirámokra. Az a minimális előrelépés, amit a 2010-hez képest a baloldal (elsősorban az MSZP) most elkönyvelhet, kevés ahhoz, hogy abból valódi erőt lehessen meríteni, lendületet lehessen venni.
Szembetűnő az LMP gyatra teljesítménye. A zöldpártra megalakulása óta soha ilyen kevesen nem szavaztak még, és ezt elég nehéz sikertörténetként láttatni. Schifferék 179 ezer szavazatot kaptak, közel 50 ezerrel kevesebbet, mint négy éve.
Ezt csak részben lehet a megváltozott szabályok számlájára írni: 2010-ben a párt főpolgármester-jelöltje, Jávor Benedek 60 ezer szavazatot, az összes szavazat 9,89 százalékát kapta. Most Csárdi Antalra szűk 34 ezren szavaztak, ami alig 5,7 százalékos támogatottságot jelent. Úgy tűnik, hogy a párt különutas politikájára és az igazán médiaképes személyiségek hiányára továbbra sem igazán vevők a magyar választók. Az urbánus részeitől megszabadult LMP egyre kendőzetlenebb elitellenessége a városokban szül rossz vért, vidéken viszont továbbra is képtelenek megszólítani a potenciális szavazóikat.