Két hónapja még nyolc pesti kerületet is esélyesnek tartott az MSZP-Együtt-PM-DK, ebből végül csak ötöt nyertek. A Fidesz ismét szétnyerte a fővárost, Angyalföld és Kispest viszont bevehetetlen.
A 18 pesti kerületből mindössze hatot nyert ellenzéki jelölt, a többi helyen a Fidesz győzött. A legnagyobb arányú baloldali győzelem ismét a XIII. kerületben volt, Ferencvárosban pedig csak egy hajszálon múlt a Fidesz győzelme. A Jobbik Csepelen és Budafokon is 10 százalék fölött volt, Karácsony Gergely vitte Zuglót, Szentgyörgyvölgyi könnyedén nyert az ötödik kerületben.
Ez volt az egyik olyan fővárosi kerület, amit nyerhetőnek érzett a baloldal, elvégre Trippon már négy évvel ezelőtt is mindössze 943 szavazattal kapott ki a fideszes Wintermanteltől. De sem ez, sem Varga néni rohadt burgonyája nem volt elég a végül a baloldali győzelemhez.
A IV. kerületet végül Wintermantel Zsolt 52,49 százalékkal nyerte meg, a szocialista Trippon Norbert mindössze 35,78 százalékot kapott. A jobbikos Pajor Tibor 5,39 százalékot szerzett, Perneczky László az LMP-ből 3,09 százalékot. Szalma Botond Gyula független jelölt a szavazatok 2,29 százalékát, Boruzs András Kálmán MLP-jelölt 0,95 százalékát szerezte meg.
2010 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Pajor Tibor | JOBBIK | 2 799 | 8,80 |
2 | Dr. Trippon Norbert | MSZP | 14 031 | 44,12 |
3 | Wintermantel Zsolt | FIDESZ Újpestért Egyesület | 14 974 | 47,08 |
2014 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Wintermantel Zsolt | FIDESZ KDNP | 18 276 | 52,49 |
2 | Dr. Trippon Norbert | MSZP | 12 457 | 35,78 |
3 | Pajor Tibor | JOBBIK | 1 876 | 5,39 |
Rogán Antal távozása után a fideszes Szentgyörgyvölgyi Péter és nemfideszes polgármesterjelöltek kemény harcba szálltak a polgármesteri székért. A nemfideszes Juhász Péter kampányának egyik hangsúlyos eleme az ellenfeleiről gyűjtött sötét machinációk bemutatása volt, a fideszes oldalon az egykori kendermagos intenzív drogosozása zajlott. Eközben Schmuck Andor újabb dallal próbálta megnyerni a szépkorú választók szavazatait.
Végül a szavazás mégsem hozott szoros eredményt: Szentgyörgyvölgyi 54,53 százalékkal nyerte meg a kerületet, Juhász mindössze 30,26 százalékot kapott. Csonka Krisztián, az LMP jelöltje 6,61 százalékot, a jobbikos Losonczy Pál Péter 5,23 százalékot, a szociáldemokrata Schmuck Andor Ákos mindössze 3,38 százalékot szerzett.
2010 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Pásztor Tibor | MSZP | 2 024 | 18,77 |
2 | Rogán Antal | FIDESZ KDNP | 7 870 | 72,97 |
3 | Szilágyi Péter | LMP | 891 | 8,26 |
2014 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Szentgyörgyvölgyi Péter | FIDESZ KDNP | 5 621 | 54,53 |
2 | Juhász Péter | EGYÜTT PM | 3120 | 30,26 |
3 | Csonka Krisztián | LMP | 681 | 6,61 |
A fideszes Hassay Zsófia kerületében sem volt unalmas a kampány. Mesekönyvosztástól, miniszoknyás fotókig mindent bedobtak a kampányszakemberek. A baloldal részéről az egykori SZDSZ-es országgyűlési képviselő, Kiss Róbert indult az Együtt-PM színeiben.
Hassay végül 49,34 százalékkal vitte a kerületet. Dr. Kiss Róbert, az EGYÜTT-PM jelöltje 32,79 százalékot, Heltai László LMP-s 9,64 százalékot, a jobbikos Tompáné Fazekas Gabriella Magdolna 6,13 százalékot szerzett. Orbán Gergely Zoltán, az MLP jelöltje 1,22 százalékot, a szociáldemokrata Somodi Jánosné 0,89 százalékon végzett.
2010 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Cake Baly Olivio | LMP | 1 365 | 11,17 |
2 | Hassay Zsófia | FIDESZ KDNP | 6 077 | 49,73 |
3 | Tompáné Fazekas Gabriella Magd | JOBBIK | 754 | 6,17 |
4 | Verók István | MSZP | 4 025 | 32,94 |
2014 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Hassay Zsófia | FIDESZ KDNP | 5686 | 49,34 |
2 | Kiss Róbert | EGYÜTT PM | 3779 | 32,79 |
3 | Heltai László | LMP | 1111 | 9,64 |
4 | Tompáné Fazekas Gabriella | JOBBIK | 706 | 6,13 |
A fideszes Vattamány Zsolt sem bízta a véletlenre a választás kimenetelét. A polgármester a kampányban még gitártudását is bevetette a helyieknek rendezett Fásy-mulatóban, hogy bizonyítsa rátermettségét. A Fideszben egyébként egészen augusztus végiéig ment a belső harc Rónaszékiné Keresztes Monika és a Vattamány Zsolt között, a Fidesz elnöksége végül a jelenlegi kerületvezető újraindulása mellett döntött.
Végül Vattamány 7090 szavazattal, 44,19 százalékkal nyert. A DK-s Farkas Ferencnek mindössze a szavazatok 32,13 százalékát sikerült megszerezni, Moldován László, LMP-s jelölt 10,3 százalékot kapott. A jobbikos Stummer János 7,87 százalékot szerzett, Almási-Kecskés Gusztáv Armand, az MLP jelöltje csak 3,19 százalékot kapott. A független Fazekas László Márk 2,32 százalékot szerzett.
2010 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Dr. Kecskés Gusztáv | SZEM | 1 630 | 9,65 |
2 | Dr. Kispál Tibor | MSZP FÜGE | 5 041 | 29,86 |
3 | Moldován László | LMP | 2 027 | 12,01 |
4 | Vattamány Zsolt | FIDESZ KDNP | 8 185 | 48,48 |
2010 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Vattamány András Zsolt | FIDESZ KDNP | 7090 | 44,19 |
2 | Farkas Ferenc | DK | 5154 | 32,13 |
3 | Moldován László | LMP | 1653 | 10,3 |
4 | Stummer János | JOBBIK | 1263 | 7,87 |
Kocsis Máté győzelméhez sok kétség nem fért a Józsefvárosban, a fideszes politikust Tarlós állítólag már egyenesen utódának is kiszemelte. Kocsis nem is okozott csalódást pártjának, 57,17 százalékot szerzett. A szocialista Komássy Zsolt Ákos 13,87 százalékot kapott, Erőss Gábor János EGYÜTT-PM képviselője 7,8 százalékot, a DK-s Simon György 6,75 százalékot szerzett.
Jakabfy Tamás az LMP-s induló a szavazatok 6,73 százalékát, a jobbikos Pintér Attila 6,67 százalékot, Németh Attila, az MLP képviselője 0,67 százalékot szerzett. Laczi Istvánné JESZ-es jelölt 0,2 százalékot kapott, míg a szociáldemokrata Dr. Suda Dezső József mindössze 0,13 százalékot.
2010 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Jakabfy Tamás | LMP | 1 685 | 9,30 |
2 | Dr. Kocsis Máté | FIDESZ KDNP | 10 516 | 58,01 |
3 | Komássy Ákos | MSZP | 4 288 | 23,65 |
4 | Losonczy Pál | JOBBIK | 1 639 | 9,04 |
2014 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Kocsis Máté | FIDESZ KDNP | 10 674 | 57,17 |
2 | Komássy Ákos | MSZP | 2 589 | 13,87 |
3 | Erőss Gábor | EGYÜTT-PM | 1 456 | 7,8 |
Nagyon bízott a baloldal a ferencvárosi jelöltben, Gegesy Ferenc, az Együtt-PM jelöltjeként indult. Vágül valóban szoros eredmény született, de a győzelem akkor sem jött volna össze, ha a liberális párt nem külön indul. Bácskai János, a Fidesz jelöltje 236 szavazattal vert rá az Együtt-PM indulójára.
A harmadik legtöbb szavazatot a jobbikos Szilágyi Zsolt Zoltán szedte össze, 6,44 százalékot szerzett. Az LMP-s Majoros Imre 801 szavazatot és 4,48 százalékot szerzett, Deutsch László az FLE jelöltje 0,8 százalékot szerzett. Az MLP jelöltje, Szirmai András 124 szavazatot kapott, az összes szavazat 0,69 százalékát kapta.
2010 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Dr. Bácskai János | FIDESZ KDNP | 8 396 | 46,02 |
2 | Dr. Gegesy Ferenc | FLE | 7 184 | 39,38 |
3 | Pál Tibor | MSZP | 2 663 | 14,60 |
2014 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Dr. Bácskai János | FIDESZ-KDNP | 7953 | 44,45 |
2 | Dr. Gegesy Ferenc | EGYÜTT-PM | 7719 | 43,14 |
3 | Szilágyi Zsolt Zoltán | JOBBIK | 1153 | 6,44 |
A 2010-es választáson fölényes Fidesz-győzelem született, a DK mégis úgy érezte, idén nyerhető a kerület. Nem is vették félvállról a kampányt. A kőbányai demokratikus ellenzék „12 különös ember” nevű kórusa egy "flash mob akcióval arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy Kőbányán - az ígéretek ellenére - nem épült meg az új egészségház". Az előadott mű a "Boci boci tarka" című dal volt, amely a jelenlegi önkormányzat ígéreteiről szól, hiszen azoknak a Demokratikus Koalíció véleménye "szerint se füle, se farka".
A fideszes Kovács Róbert Antal végül 49,47 százalékot szerzett, a DK-s Élő Norbert a szavazatok 32,9 százalékát kapta. A jobbikos Tokody Marcell Gergely 7,58 százalékot kapott, az LMP-s Tóth Balázs 6,58 százalékot, a független Szabó Antal 2,34 százalékot szerzett. 243 szavazó támogatta Kerezsi Lászlót a Munkáspárt képviselőjét, ezzel 1,14 százalékot kapott.
2010 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Élő Norbert | MSZP | 6 494 | 29,77 |
2 | Kovács Róbert | FIDESZ KDNP | 10 677 | 48,95 |
3 | Tokody Marcell Gergely | JOBBIK | 1 895 | 8,69 |
4 | Verbai Lajos | FÜGGETLEN | 2 745 | 12,59 |
2014 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Kovács Róbert | FIDESZ KDNP | 10 585 | 49,47 |
2 | Élő Norbert | DK | 7038 | 32,9 |
3 | Tokody Marcell | JOBBIK | 1622 | 7,58 |
4 | Tóth Balázs | LMP | 1407 | 6,58 |
Tóth József a baloldal legnagyobb reménysége, győzelméhez sok kétség nem férhetett. A választási részvétel itt egyébként is az országos átlag felett volt, ami szintén a szocialista polgármester-jelöltnek kedvezett. Az MSZP politikusa végül a szavazatok 69,85 százalékát szerezte meg. Bagdy Gábor József, a FIDESZ-KDNP jelöltje mindössze 22,59 százalékot, a jobbikos Benke László 4,35 százalékot, Rákosi Judit LMP-jelölt 3,2 százalékot kapott.
2010 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Spaller Endre | FIDESZ | 14 815 | 36,10 |
2 | Dr. Tóth József | MSZP | 26 223 | 63,90 |
2014 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Dr. Tóth József | MSZP | 28 129 | 69,85 |
2 | Bagdy Gábor | FIDESZ KDNP | 9097 | 22.59 |
Az Együtt-PM úgy vélte, ez a kerület is nyerhető, meg is nyerték. Karácsony Gergely a szavazatok 42,53 százalékát szerezte meg. Rozgonyi Zoltán Gábor a FIDESZ-KDNP jelöltje 39,69 százalékot, Várnai László Sándor a CIVILZUGLÓ indulója 8,11 százalékot, a jobbikos Czeglédi János 5,86 százalékot, az LMP-s Barta János 3,81 százalékot kapott.
Karácsony már áprilisban is jól szerepelt a választókerülete zuglói részén, de ellene szólt, hogy nem lakik a kerületben. Várnai például a kampányban egy kerületi térképet ajándékozott neki, és felhívta a figyelmet arra, hogy Zuglót már az előző ciklusokban is olyan politikus vezette, aki máshol lakik. A kampány egyik legfontosabb témája a Városliget beépítése elleni tiltakozás volt.
2010 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Janicsák István László | ZÉK EGYESÜLET | 5 022 | 11,99 |
2 | Dr. Papcsák Ferenc | FIDESZ KDNP | 21 666 | 51,72 |
3 | Pelyva György | MSZP | 10 714 | 25,58 |
4 | Várnai László | LMP | 4 487 | 10,71 |
2014 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Karácsony Gergely | EGYÜTT-PM | 18 123 | 42,53 |
2 | Rozgonyi Zoltán | FIDESZ-KDNP | 16 914 | 39,69 |
3 | Várnai László | CIVILI ZUGLÓ | 3457 | 8,11 |
4 | Czeglédi János | JOBBIK | 2496 | 5,86 |
A DK-s Hajdu László a baloldal nagy reménysége volt, 2010 előtt ugyanis egyszer már irányította a kerületet. Ezután azonban önállóan indult és az MSZP nem támogatta, így pedig nem tudott nyerni. Idén már eleve helyzeti előnyből indult, a Fidesznél ugyanis két alpolgármestert is kizártak a pártból, és a korábbi polgármester, László Tamás sem indult újra.
Most, bár szoros volt a küzdelem, végül összejött Hajdu Lászlónak, a DK politikusa 11 294 szavazattal nyerte meg a választást, 43,89 százalékot szerzett, míg fideszes ellenfele, Pintér Gábor 10 556 szavazatot, így 41,02 százalékot kapott. A jobbikos Monostori Zsolt 8,97 százalékon, az LMP-s Szilvágyi László 6,12 százalékon végzett.
Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % | |
1 | Hajdu László | RÁTE | 8 414 | 30,83 |
2 | László Tamás | FIDESZ KDNP | 12 295 | 45,05 |
3 | Lillik György Pál | JOBBIK | 2 780 | 10,19 |
4 | Tóth Imre | MSZP | 3 805 | 13,94 |
2014 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Hajdu László | DK | 11 294 | 43,89 |
2 | Monostori Zsolt | JOBBIK | 2308 | 8,97 |
3 | Pintér Gábor | FIDESZ | 10 556 | 41,02 |
4 | Szilvágyi László | LMP | 1576 | 6,12 |
Bár a helyi szocialisták a kampány alatt a fideszes polgármester szabálytalan adatgyűjtése miatt az adatvédelmi biztoshoz fordultak, a végeredmény szempontjából ez sokat nem ért. Itt nem volt összefogás, de baloldali siker sem, a fideszes jelölt magabiztosan győzött.
Kovács Péter a szavazatok 60,46 százalékát szerezte meg. A szocialista Abonyi János mindössze 9,7 százalékot, a DK-s Sebők László 8,83 százalékot, az Együtt-PM-es Vajda Zoltán Tamás 7,88 százalékot kapott. Varga Ilona a Jobbik jelöltje 7,01 százalékon, az LMP-s Mizsei László 6,12 százalékon végzett.
2010 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Abonyi János | MSZP | 5 158 | 19,19 |
2 | Győri-Molnár Lajos | JOBBIK | 2 068 | 7,69 |
3 | Kovács Péter | FIDESZ KDNP | 17 574 | 65,37 |
4 | Szabó Barbara | LMP | 2 084 | 7,75 |
2014 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Abonyi János | MSZP | 2578 | 9.7 |
2 | Kovács Péter | FIDESZ-KDNP | 16 060 | 60.46 |
3 | Sebők László | DK | 2347 | 8.83 |
4 | Vajda Zoltán Tamás | EGYÜTT-PM | 2093 | 7.88 |
A főváros legnagyobb kerületében már eleve meglepetés lett volna, ha nem a Fidesz győz, Riz Leventére négy éve a választók 70 százaléka szavazott. Most a DK-s Gy. Németh Erzsébet indult ellene. Bár áprilisban néhány rákoskeresztúri lakótelepi körzetet elvitt a baloldal, a kerület egészében már akkor is tarolt a kormánypárt.
Riz Levente végül 64,8 százalékot szerzett. Gy. Németh Erzsébet a szavazatok 19,69 százalékát kapta. A harmadik a jobbikos Nótin Tamás lett, ő mindössze 6,22 százalékot szerzett. Alig többet, mint Fachet Gergő, az Itthon párt jelöltje, aki 6,03 százalékon végzett. A LMP-s Pap László 3,27 százalékot kapott.
2010 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Dr. Fachet Gergő | ITTHON | 1 818 | 6,19 |
2 | Dr. Hrutka Zsolt | MSZP | 5 575 | 18,98 |
3 | Nótin Tamás | JOBBIK | 1 555 | 5,29 |
4 | Riz Levente | FIDESZ KDNP | 20 420 | 69,53 |
2014 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Riz Levente | FIDESZ KDNP | 18 887 | 64.8 |
2 | Gy. Németh Erzsébet | DK | 5738 | 19.69 |
3 | Nótin Tamás | JOBBIK | 1 813 | 6.22 |
4 | Fachet Gergő | ITTHON | 1757 | 6.03 |
Pestszentlőrincen áprilisban mindössze néhány szavazat döntött a Fidesz javára. A Havanna lakótelepet is magában foglaló XVIII. kerületben akadt bőven kampánytéma, főleg miután „egységsugarú síkidomnak” nevezte a választókat Kőrös Péter, a XVIII. kerületi MSZP kampányfőnöke és frakcióvezetője, egy a Hír TV birtokába került hangfelvételen. A Fidesz ezután többek közt erre építette kampányát.
A XVIII. kerületben Ughy Attila Gábor, a FIDESZ-KDNP képviselője nyert 43,35 százalékkal, a szocialista Szaniszló Sándor 35,2 százalékot szerzett. A jobbikos Makai Tibor a szavazatok 9,85 százalékát szerezte meg, Dr. Mester László József független jelölt 5,91 százalékot szerzett, míg Kassai Dániel, az LMP indulója 5,69 százalékot kapott.
2010 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Ferencz István | CIVIL MOZGALOM | 2 308 | 6,97 |
2 | Gönczöl András | JOBBIK | 3 130 | 9,45 |
3 | Ternyák András | MSZP | 10 093 | 30,47 |
4 | Ughy Attila | FIDESZ KDNP | 17 597 | 53,12 |
2014 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Ughy Attila | FIDESZ KDNP | 15 202 | 43,35 |
2 | Szaniszló Sándor | MSZP | 12 342 | 35,2 |
3 | Makai Tibor | JOBBIK | 3454 | 9,85 |
4 | Mester László | Független | 2073 | 5,91 |
A szocialista Gajda Péter toronymagasan, 60,55 százalékkal nyerte meg a választást a XIX. kerületben. Dódity Gabriella Etelka, a FIDESZ-KDNP jelöltje mindössze a szavazatok 31,53 százalékát kapta, a jobbikos Lázár Tamás 5,45 százalékon végzett, míg Ferenczi István, az LMP jelöltje 2,12 százalékot kapott. Tóth Zoltán, az MLP indulója a szavazatok 0,24 százalékát, a szociáldemokrata Papp Lászó a szavazatok 0,11 százalékát szerezte meg.
A magas részvételi arány már eleve baloldali győzelmet jósolt. A kampányeszközökben itt sem nagyon válogattak, az MSZP-s Gajda Péter például rámásoltatta saját választási plakátját a kisiskolásoknak adott tanszercsomagra. Fel is nyomták miatta a Fővárosi Választási Bizottságnál, ahol megállapították, hogy törvénysértő módon kampányolt.
2010 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Gajda Péter | MSZP | 11 134 | 49,87 |
2 | Lázár Tamás | JOBBIK | 1 512 | 6,77 |
3 | Dr. Tarnai Richárd | FIDESZ KDNP | 9 679 | 43,35 |
2014 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Gajda Péter | MSZP | 13 858 | 60,55 |
2 | Dódity Gabriella Etelka | FIDESZ-KDNP | 7216 | 31,53 |
3 | Lázár János | JOBBIK | 1248 | 5,45 |
Szabados Ákos, az MSZP-DK-EGYÜTT-PM jelöltje 53,63 százalékkal nyerte meg a XX. kerületet. Juhász Lajosné a FIDESZ-KDNP jelöltje 34,67 százalékot szerzett, a jobbikos Gémesi Emese 8,61 százalékot kapott. Völgyesi Krisztián, az LMP-s induló 2,61százalékot, Rózsa Mihály László, MLP-s induló 0,49 százalékot szerzett.
2010 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Földesi Gyula | FIDESZ KDNP | 8 723 | 42,40 |
2 | Harsányi László | JOBBIK | 2 156 | 10,48 |
3 | Szabados Ákos | MSZP | 9 695 | 47,12 |
2014 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Szabados Ákos | MSZP-DK-EGYÜTT-PM | 10 564 | 53,63 |
2 | Juhász Lajosné | FIDESZ-KDNP | 6 828 | 34,67 |
3 | Gémesi Emese | JOBBIK | 1695 | 8,61 |
A főváros legszegényebb kerületét is esélyesnek érezte a DK, Gyurcsány pártja Horváth Gyulát indította. Németh Szilárd rezsibiztos idén már nem indult, a fidesz Borbély Lénárdot küldte a ringbe, miután Némethnek a rezsicsökkentés sem hozta meg a kívánt népszerűséget áprilisban.
Végül nem jött össze a baloldalnak, a fideszes Borbély Lénárd László 47,13 százalékkal nyerte a kerületet. A DK-s Horváth Gyula 35,6 százalékot, a jobbikos Pákozdi József Ferenc 10,1 százalékot kapott. Az LMP-s Tenk András 5,82 százalékon, Kőszeginé Benedek Anna, a Munkáspárt képviselője 1,35 százalékot kapott.
2010 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Németh Szilárd | FIDESZ KDNP | 11 805 | 50,72 |
2 | Pákozdi József | JOBBIK | 2 772 | 11,91 |
3 | Szenteczky János | MSZP | 8 698 | 37,37 |
2014 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Borbély László | FIDESZ KDNP | 12 158 | 47,13 |
2 | Horváth Gyula | DK | 9183 | 35,6 |
3 | Pákozdi József | JOBBIK | 2604 | 10,1 |
A baloldal számára ez a kerület annak ellenére volt teljesen esélytelen, hogy korábban hosszú ideig szocialista polgármester irányította. Szabolcs Attila polgármester idén már nem szállt újra ringbe, áprilisban inkább a parlamenti képviselőséget választotta. A fideszes Karsay Ferenc azonban még úgy is könnyen nyerni tudott, pedig személyesen Gréczy Zsolt, a DK szóvivője indult ellene.
Karsay Ferenc végül 48,26 százalékot szerzett, GréczI mindössze 15,28 százalékot. A Jobbik a pesti átlagánál jobban szerepelt, Staudt Máté 11,75 százalékot szerzett. A szocialista Dankóné Hegedűs Jolán 9,46 százalékot, Pongrácz Gergely Béla LMP-s 6,57 százalékot szerzett. Pados István András az Együtt-PM jelöltje a szavazatok 4,38 százalékát kapta. Iván János a Baráti Körök jelöltje 4,3 százalékon végzett.
2010 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Dankóné Hegedűs Jolán | MSZP | 4 299 | 22,36 |
2 | Janzsó János | IPARTESTÜLET | 1 541 | 8,02 |
3 | Szabolcs Attila | FIDESZ KDNP | 11 722 | 60,98 |
4 | Dr. Szirtes Edit | FÜGGETLEN | 1 660 | 8,64 |
2014 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Karsay Ferenc | FIDESZ KDNP | 8 963 | 48.25 |
2 | Gréczy Zsolt | DK | 2 838 | 15.28 |
3 | Staudt Máté | JOBBIK | 2 182 | 11.75 |
A XXIII. kerületet 1994 óta Geiger Ferenc irányítja: először az MSZP és az SZDSZ támogatásával választották meg, azóta négyszer egy civil egyesület jelöltjeként, igaz, mindig baloldali ellenlábas nélkül, négy éve ráadásul már csak 80 szavazatnyi előnnyel.
Geiger fölénye most kisebb volt, de a Civil Szervezetek képviselője így is 37,28 százalékot szerzett. A fideszes Orbán Gyöngyi 26,42 százalékot kapott, Kolosi Ferenc, az IVE jelöltje 20,68 százalékot. Varga Ildikó Szabina, a Jobbik jelöltje a szavazatok 7,14 százalékát szerezte meg.
2010 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Balog Barna | JOBBIK | 815 | 9,68 |
2 | Egresi Antal | FIDESZ | 3 760 | 44,68 |
3 | Geiger Ferenc | Civil Egyesület | 3 841 | 45,64 |
2014 | Jelölt neve | Jelölő szervezet(ek) | Kapott érvényes szavazat | % |
1 | Geiger Ferenc | Civil Egyesület | 3061 | 37,28 |
2 | Orbán Gyöngyi | FIDESZ KDNP | 2169 | 26,42 |
3 | Dr. Kolos Ferenc | IVE | 1698 | 20,68 |