Index Vakbarát Hírportál

Összefog a 94 nyertes DK-s

2014. október 18., szombat 13:39

Országos szintű együttműködésre készülnek a DK önkormányzati képviselői. Megalakítják a demokrata képviselők közösségét. Elnök: Hajdu László, aki még nem biztosan polgármester.

A Demokratikus Koalíció (DK) szombaton a párt választókerületi elnökeinek és a megválasztott önkormányzati képviselőnek tanácskozásán 94 fővel megalakította az úgynevezett demokrata képviselők közösségét. A szervezet célja, hogy egy országos szintű együttműködés során szakmai támogatást és segítséget biztosítson a párt önkormányzati politikusainak valamint lehetőséget adjon a tapasztalataik megosztására.

Erről Varju László, a DK elnökségi tagja  nyilatkozott az  MTI-nek. A politikus úgy fogalmazott: tovább nő "a DK széles társadalmi beágyazottsága", mert a megyei közgyűlések túlnyomó többségében, a főváros szinte minden kerületében és sok településen van önkormányzati képviselőjük.

Azokban az önkormányzatokban, ahol a DK jelen van, a Fideszt tekinti politikai ellenfelének, miközben politikusai arra törekszenek, hogy a demokratikus ellenzék más tagjaival  együttműködjenek – mondta. 

Az alakuló szervezet vezetésére a DK elnöksége a XV. kerületi polgármester-választást korábban megnyert Hajdu Lászlót kérte fel, aki azonban hivatalosan még nem nyert meg a választást. A demokrata képviselők közösségének elnökségében mellette Varga Zoltán debreceni, Rónai Sándor, Pest megyei képviselők valamint Szabó Loránd dombóvári polgármester vesz részt.

Rovatok