Index Vakbarát Hírportál

Elindult az első Rehab Critical Mass

2014. október 19., vasárnap 15:52

Elindult az első budapesti Rehab Critical Mass, avagy a Kritikus tömeg 4 keréken: kerekesszékesek vonulása. A biciklis felvonulás mintájára szerveződött kerekeszszékes felvonulás összefogást hirdet a fogyatékkal élők és a társadalom többi rétegei között. A szervezők szerint "az így létrejövő kritikus tömeg a puszta létével demonstrálja, hogy egy egymásra figyelő közösségben akarnak élni, az ember értékét nem hasznosságában mérik, hanem önmagában fontos."

Körülbelül ezren gyűltek össze az Emberi Erőforrások Minisztériumának Akadémia utcai épületénél, közülük körülbelül kétszázan fogyatékkal élők. A menet elindulása előtt röviden arról beszéltek a szervezők, hogy szeretnék, ha sokkal akadálymentesebb lenne az ország, ha megfelelő bért kapnának a fogyatékkal élők is, illetve ha bevonnák őket a döntéshozatalba az őket érintő kérdéseknél.

A tömeg kicsivel három után elindult az Erzsébet térre, ahol különböző koncertek vannak. A szervezők egy petíciót is elindítottak, és szeretnének egy hónap alatt legalább 3000 aláírást összegyűjteni. Ezt a peticio.hu oldalon lehet aláírni. A petícióban olyanokat fogalmaznak meg, mint: „elvárjuk

Rovatok