A rossz idő miatt talán ez volt az utóbbi évek legcsendesebb október 23-ja, pedig a kitiltási botrány és az internetadó igencsak feltüzelte a kedélyeket az elmúlt napokban.
Semmi sem zavarta meg a reggeli zászlófelvonást, Áder János köztársasági elnök ezután a rákoskeresztúri új köztemetőben koszorúzott.
Az MSZP semmilyen megemlékezést vagy felvonulást nem tartott, Tóbiás József elnök csak szerdán Kaposváron mondott egy rövid beszédet. Idén a két választást megnyert Fidesz sem szervezett nagy központi ünnepséget. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Széna téri emlékműnél mondott beszédet, Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője pedig a 301-es parcellában koszorúzott.
Bár csak maroknyian voltak, az Együtt-PM Bem téren tartott megemlékezésén fontos dolog történt. Szigetvári Viktor társelnök felkérésére a fiatalok beszélhettek, és a PM-es Barabás Richárd gyújtó hangú beszédet tartott. Arról beszélt, hogy a kötelezően letudandó '56-os megemlékezések után most végre kimondhatja: neki mint fiatal baloldalinak október 23. a bátor kiállást jelenti egy elnyomó rendszerrel szemben. Barabás szerint
25 évvel ezelőtt, az egykor fiatal demokrata Orbán Viktor, aki eltemette ’56 mártírját, Nagy Imrét, ma disznófejű nagyúrként eltemeti mindazt, amiért ’56 hősei küzdöttek!
Barabás szerint 56 szellemét sem Kádár Jánosnak, sem Orbán Viktornak nem sikerül paalackba zárnia. Barabás legalább ilyen kemény szavakkal illette a mai baloldalt, ami üresen kong és nem jelent semmit, válságban van és elvesztette az emberek bizalmát. Szerinte az új baloldaliságba beletartozik a hazaszeretet, Trianon fájdalma, a csúfos 2005-os népszavazás, és a 2006-os rendőri fellépés elítélése is. A teljes beszédet Barabás saját blogján elolvashatja>>>>
Körülbelül százan lehetett az LMP-nek a II. kerületi Mansfeld parkban tartott megemlékezésén. Itt Schiffer András párhuzamot vont az 1956 után és a most külföldre menekülő fiatalok között. Szerinte nem a pénzhiány, hanem a mostani fojtogató légkör, a vidéki városokban döbrögieskedő városvezetők, a civil szervezetekkel packázó államhatalom miatt mennek el.
Bokros Lajos a szemerkélő esőben a Vértanúk terén egy tucat ember előtt kis performance-t tartott. Bibó gondolatait olvasta fel, majd a Nagy Imre szobor felé fordult és azt mondta a szobornak: "Nagy Imre, köszönjük neked a szabadságot!
A legtöbben a Humán Platform által meghirdett Tedd magad szabaddá elnevezésű demonstrációra mentek el. Az emberek betöltötték a teret, sokszázan, talán ezren lehettek. Itt egy közmunkás- és egy roma szervezet munkatársa is beszélt a nehézségeikről, Kapronczay Stefánia a TASZ elnöke pedig azt mondta: egy maroknyi ember foglalta el a politikát, de a civilek igenis visszavehetik ezt tőlük, és számon tudják kérni a politikusokat.
Várady Zsolt, a mára bezárt wiw alapítója az internetadó ellen polgári engedetlenségi mozgalmat hirdetettt, és arra szólította fel az embereket, hogy szorítsák sarokba a korrupt vezetőket.
A legpolitikusabb beszédet Udvarhelyi (Éva) Tessza, a Város Mindenkié aktivistája, a Közélet Iskolája alapítója mondta el. Szerinte az "elmúltnyolcév" egyenes következménye a mostani rezsim. Nemcsak a rezsimet kell megváltoztatni, hanem magunkat is, hogy ne a régi rosszhoz térjünk vissza. Udvarhelyi Tessza mindenkit arra szólított fel, hogy szerveződjenek, mert a szervezett közösségeket nehezebb leteperni. Nem kell félni a politikától, mert a politika valójában az élet része, a politikusok, pedig olyanok, mint amilyenné mi neveljük őket.
Meglepően kevesen voltak a Jobbik által szervezett felvonuláson. Kétszáz-háromszáz ember csendben emlékezett meg, majd a Rádióhoz vonult, ahol egy koncertet tartottak.
A Szolidaritás tagjai estére demonstrációt akartak tartani az Operaháznál, ahol a hivatalos állami ünnepséget tartják. Itt Mécs Imre akart felszólalni, de a rendőrség nem vette tudomásul a tüntetést. A BRFK-tól azt az indoklást kapták, hogy azért nem demonstrálhatnak, mert „lehetetlen a tüntetés célja”.
A mai nap tudósításait percről percre itt olvashatja>>>