Index Vakbarát Hírportál

Goodfriend: Magyarország csalódásra ad okot

2014. október 24., péntek 16:00

Hatalmas médiaérdeklődés mellett tartott sajtótájékoztatót André M. Goodfriend, az amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője. Hamar kiderült azonban, hogy új bejelentést nem tesz, csupán a felmerülő kérdésekre válaszol, mivel az ügy kipattanása óta nem volt lehetőség teljesen nyílt sajtótájékoztatóra.

A meglehetősen hosszúra nyúló eseményen ennek megfelelően inkább csak a hangsúlyok voltak fontosak.

Goodfriend megerősítette, hogy az USA semmilyen konkrét információt nem ad ki a kitiltottak személyéről és korrupciós üzelmeikről, sem a magyar kormánynak, sem a sajtónak. A beutazás megtagadása vízumpolitikai lépés, kizárólag az illetőkre és az USA-ra tartozik. Azonban amennyiben kormánytisztviselőkről van szó, ők hivatalos úton, Magyarország képviseletében továbbra is beutazhatnak az Egyesült Államokba. Az ügyvivő szerint feltételezték, hogy az érintett tisztviselők beszámolnak kitiltásukról a feletteseiknek.

A nagykövetség nem minden érintettet tudott elérni személyesen vagy telefonon, hogy értesítsék a kitiltásról. Akit nem értek el, annak levelet küldtek. Az értesítés csak a határozatra terjedt ki, okokat, bizonyítékokat, további információkat csak a illetők egyéni kérésére közölnek. Hogy volt-e, aki ilyen kéréssel fordult a nagykövetséghez, arról Goodfriend nem volt hajlandó nyilatkozni. 

Az amerikaiak nem kérték és nem várják, hogy a magyar kormány a kitiltott, szerintük korrupt személyek konkrét ügyében lépjen. Szerintük a korrupció környezete az érdekes, és hogy a már korábban is rendelkezésére álló információk alapján mit teszünk a korrupció üldözéséért és felszámolásáért, e téren pedig a kormány csalódást okozott.

Az ügyvivő megerősítette, hogy nem pusztán a korrupcióról van szó: a közügyek átláthatósága, a jogállam működése, a fenntarthatóság, a sajtószabadság, a civil társadalom ügye is aggodalomra ad okot. Magyarország 56-ban a szabadságvágyával tűnt ki, a szabadság élharcosából azonban mostanra visszacsúszott.

Goodfriend nem akarta kommentálni a magyar politikusok nyilatkozatait, akik rendre az amerikaiakra mutogatnak hogy közöljenek részleteket, mondván addig nincs mit tenniük. Nem reagált érdemben Orbán Viktor mai brüsszeli nyilatkozatára sem, miszerint nincs ügy, amiben a magyar állam eljárhatna.

A kitiltást az USA különálló ügyként kezeli, amitől függetlenül az USA továbbra is barátként kíván együttműködni Magyarországgal a korrupció elleni fellépésben, és nyitott az együttműködésre.

A magyar-orosz viszony kapcsán az ügyvivő arról beszélt, hogy Oroszország minden állam számára fontos nemzetközi szereplő, a mi esetünkben azonban vannak zavaró tényezők. Szerinte nem tudunk eleget a paksi bővítésről szóló döntés hátteréről, a Déli Áramlat gázvezetékkel kapcsolatos, igen megengedő magyar állásponttal kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy azzal nem ért egyet: Magyarországnak nemcsak az energiaszállítási útvonalakat, hanem az energia forrásait is diverzifikálnia kéne, hogy csökkentse egyoldalú függőségét. 

Goodfriend elismerte, hogy Amerikában is vannak korrupt politikusok, de ott nem ritka, hogy eljárás indul ellenük, míg itthon erre nemigen lát példát. Ha a magyarok tiltanának ki egy amerikait, nagyon komolyan kivizsgálnák az okokat, válaszolta egy kérdésre.

A kitiltási botrány rövid története

Rovatok