Index Vakbarát Hírportál

Ingyennetet adna az Együtt-PM

2014. október 25., szombat 18:30

Az Együtt-PM határozati javaslatot nyújt be az alanyi jogon járó internetért, egyben kezdeményezi az internetadó-javaslat visszavonását – közölte Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke. Az MTI idézte Szabó véleményét, miszerint a kormány kedden bejelentett internetadó-javaslata nem szolgál mást, mint a szakadék mélyítését a szegények és a magasabb jövedelműek között.

„Ezt az irányt az Együtt-PM a legmesszebb menőkig elutasítja” – mondta Szabó, aki szerint a kormánynak és az internetszolgáltatóknak azon kéne dolgoznia, hogy minden háztartásba eljuttassák az internetet 2016 elejére.

Az uniós szabályozás szerint 2020-ig minden háztatásban hozzáférhetővé kell tenni az internetet; az Orbán-kormány pedig maga vállalta, hogy ezt 2018-ig teljesíti.

Mi azt szeretnénk, hogy az internet ne csak elérhető, hanem ingyenes is legyen minden háztartásban.

- mondta Szabó Tímea, arra hivatkozva, hogy Finnországban ingyen jár az 1 megabit / másodperc sebességű internetszolgáltatás. A finanszírozhatóság érdekében azt is javasolják, hogy az internetszolgáltatás áfája csökkenjen öt százalékra. 

A kormány százmilliárdokat költ stadionépítésekre, szerintünk ehelyett a 21. század Magyarországán a tudásra, a jövő generációk oktatására és az információhoz való alanyi jogú hozzáférésre kell fektetni a hangsúlyt.

– mondta Szabó Tímea.

Csak alanyi jogon jár, nem ingyen

Szabó érvelésével csak egy baj van: Finnországban sincs ingyen az internet. A finn kormány 2010-ben ugyan alapvető emberi joggá tette az internethez való hozzáférést, de ez csak annyit jelent, hogy mindenkinek biztosítani kell a legalább 1 megabit / másodperces sebességúű szolgáltatást – még azoknak is, akik a távoli Lappföldön élnek.

A rendelet szerint minden állandó lakhely és iroda számára biztosítani kell a szélessávú internetet, mert az minden finn állampolgári alapvető joga. A szélessávú internet-hozzáférések 26,7 százalékos arányával Finnország már így is az Egyesült Államok (26,4%) előtt jár.

Rovatok