Index Vakbarát Hírportál

A CÖF is kikelt a netadó ellen

2014. október 29., szerda 14:01 | aznap frissítve

A CÖF is a netadó ellen foglalt állást szerdai közleményében. 

"Egy vitatható, elkapkodott, rosszul előkészített internet adózásról szóló törvényjavaslat"

- írják közleményükben. A Békemeneteket szervező társaság rosszallását hosszabb mondatban fejti ki.

Egy vitatható, elkapkodott, rosszul előkészített internet adózásról szóló törvényjavaslat – amely jól látható társadalmi ellenérzéseket vált ki és korrekcióra szorul -, és az amerikai „demokraták” beavatkozása az ország belügyeibe, röpke egy hét alatt a hosszú nélkülözések után új hajnalát élő országunkat nem taszíthatja a neoliberálisok és posztkommunisták által nyolc éven át élvezett sötét, kilátástalan éjszakába.

A hosszú és bonyolult szöveg még a következő kérdésekkel foglalkozik.

  1. Közösségünk szeretné világossá tenni, hogy a FIDESZ-KDNP pártszövetségtől soha, semmilyen utasítást nem kapott a Békemenet szervezésére, vagy annak elhalasztására.
  2. "A 2/3-os többség háromszor döntött a magyar nemzet arról, hogy melyik politikai pártszövetség által vezényelt kormányzáshoz adja bizalmát." 
  3. "A CÖF minden erejével ellentmond a polgárháborúra szítóknak és az ellenzék által az Európai Unió Parlamentjében szervezett, szervezkedésnek." 
  4. "Az ország népe nyugalomra vágyik, csendesedjünk el és készüljünk a halottaink előtti tiszteletadásra és az adventi hetek után a karácsonyi ünnepekre."
  5. "A jogállamiság keretei között elfogadott büntető jogszabályok szerint azonban a vandál tettekért szigorú büntetést várunk el és a felelősök kiérdemlik az állampolgárok nyilvánossága előtt a pellengérre állítást."
  6. Stb.

Rovatok