Index Vakbarát Hírportál

A reptéren fogták el a Fővám téri késelőt

2014. október 30., csütörtök 12:00

A Liszt Ferenc repülőtéren fogta el a rendőrség azt a külföldi férfit, aki szerda délután sebesített meg életveszélyesen egy másik férfit a Fővám téren egy szóváltás után.

A BRFK életvédelmi alosztálya rövid időn belül azonosította a gyanúsítottat, D. Arkidiit, aki két órával a bűncselekmény után már a Liszt Ferenc repülőtéren próbált meg elmenekülni az országból. A 42 éves férfit az útlevélellenőrzéskor azonosították, ekkor sikerült elfogni, majd előállítani.

D. Arkidii ellen emberölési kísérlet megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást és előzetes letartóztatását is kezdeményezték, olvasható a BRFK közleményében.

Rovatok