A kitiltási ügyben egészen különös diplomáciai patthelyzet alakult ki, amelyben a jelek szerint sem a magyar, sem az amerikai kormány nem mond teljesen igazat. Budapest Washingtonra mutogat, és a nevekre vár, csakhogy épp ezzel árulja el magát. Washingtonban pedig a törvényekre hivatkozva zárkóznak el a nevek kiadásától, ám a legfontosabb kiskapuról valahogy pont megfeledkeztek.
Orbánék azt állítják, hogy kivizsgálnák az ügyet, ha tudnák, kik azok a magyar állampolgárok, akiket érint a korrupció miatt elrendelt beutazási tilalom. Csak sajnos nem tudják a neveket, és hiába kérik, az amerikaiak nem mondják meg, ők meg mégse kérdezhetnek végig sok ezer kormánytisztviselőt.
Pedig pontosan ez lenne az elvárható: elsőként a NAV a sajtóban hírbe hozott vezetőit kéne felszólítaniuk, hogy nyilatkozzanak, kitiltották-e őket az USA-ból. A kormány azonban nem hajlandó kérdőre vonni az adóhatóság vezetőit, és erre nem adnak egyetlen épkézláb indokot sem. Mindez egyértelműen arra utal, hogy nem tiszta lapokkal játszanak.
Talán az egész kitiltási ügy soha nem derül ki, ha a Napi Gazdaság október 16-án nem ír róla. Igaz, ők egyből egy, a kormánynak kedvező, azóta megdőlt verziót tálaltak: hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal amerikai érdekeltségű magyar cégeket vizsgál, és ezért az USA az adóhatóság több vezetőjét is kitiltotta.
De honnan tudhatott NAV-vezetők érintettségéről a kormányhoz igen közeli Századvég-csoport tulajdonában álló Napi Gazdaság azelőtt, hogy erről bármilyen információ nyilvánosságra került volna? Elvileg lehetséges, hogy maguktól az amerikaiaktól, akik így egy elképesztően ravasz csapdát állítottak. Esetleg egy szivárogtató követségi alkalmazott partizánakciójáról van szó. Ám a megjelent cikket figyelembe véve nagyságrendekkel valószínűbb, hogy a lapot nem a követség, hanem egy olyan forrás tájékoztatta, aki közvetve vagy közvetlenül maguktól a kitiltottaktól vagy egy részüktől tudott az ügyről.
A Napi Gazdaság információforrásának indítékairól nem tudunk közelebbit, legfeljebb sejthetjük, hogy egy pokoli rosszul elsült kommunikációs elterelőakcióról van szó. De vajon miért nem utasítja a kormány a NAV vezetőit, hogy nyilatkozzanak?
Ennek megértéséhez érdemes végiggondolni a lehetséges fejleményeket:
Ezek nem túl kedvező forgatókönyvek. Elvileg az is lehetséges, hogy Vida Ildikóék hírbe hozása is csak elterelés, és az adóhivatal vezetői azért nem szólalnak meg, mert lojális vagy megzsarolt kormánytisztviselőként maguk is részesei e kommunikációs hadműveletnek. Annak azonban, aki a Napi Gazdaságot félreinformálta, ebben az esetben is tudnia kellett, hogy az amerikaiak kormányhivatalnokokat tiltottak ki, és azt is, hogy kiket: így lehetett róluk a NAV besározásával a figyelmet elterelni.
Összefoglalva: a Napi Gazdaság cikke, a NAV-os vezetők hallgatása, és főleg az a tény, hogy a kormány nem hajlandó Vidáékat a nyilvánosság előtt nyilatkoztatni az érintettségükről, együtt elég egyértelműen arra utal, hogy a kormány valamit titkol, és húzza az időt, hogy a vihar elültével minél kisebb politikai kárral úszhassa meg a kitiltási botrányt.
Az amerikaiak eddig mindig azt mondták, hogy azért nem közölhetik az ezt sürgető magyar kormánnyal a neveket, mert a vízum- és beutazási döntések kizárólag az USA-ra és az érintettekre tartoznak, és azok titkosságát a törvény garantálja. Múlt pénteki sajtótájékoztatóján az ideiglenes ügyvivő meg is nevezte a jogszabályt (Immigration and Naturalization Act, INA) és a titkosságot előíró paragrafust (222).
Az adatok bizalmas kezeléséről az (f) szakasz rendelkezik, és a főszabály valóban az, hogy a vízum- és beutazásiengedély-eljárások teljes dokumentációja (beleértve a kérelem elutasítását is) titkos.
És az egyik épp az, hogy az USA külügyminisztere saját belátása szerint döntve, eseti és kölcsönösségi alapon kiadhat külföldi kormányoknak vízumadminisztrációval kapcsolatos egyedi adatot. Erre akkor van mód, ha az információ kiadásához bűnmegelőzési, nyomozati vagy igazságszolgáltatási érdek fűződik, mert olyan ügy áll a háttérben, ami az USA-ban is bűncselekménynek számít. Márpedig a korrupciót – a vesztegetést, a hűtlen kezelést, a befolyással üzérkedést – Amerikában is üldözik.
Van tehát egy kiskapu, ami épp a magyar esetre illik, az amerikai követség mégsem reklámozta: az amerikai kormány kiadhatná Budapestnek a neveket. Ha az USA külügyminisztere Orbánék kérése ellenére mégsem tesz így, az nem azért van, mert nem tudja, hanem mert valószínűleg nem akarja megnevezni, hogy kik az érintett magyarok. Márpedig ezt a két szövetséges állam papíron jó viszonya fényében elég nehéz lenne megmagyarázni: az amerikaiak a jelek szerint épp ezt próbálták eddig megúszni.
Még a múlt pénteki sajtótájékoztató estéjén megkérdeztük az amerikai nagykövetséget, hogy jól értelmezzük-e az INA 222-es paragrafusát, és ha igen, miért nem adja ki a State Department vezetője a kormánynak a kitiltottak nevét. Miután csütörtökön megsürgettük a választ, a sajtóattasé azt írta, hogy a követség összes döntése összhangban van az INA-val és a (kitiltások alapjául szolgáló) 7750-es elnöki rendelettel, ennél bővebb jogi elemzést más (washingtoni) kormányhivataloktól kaphatnánk, ehhez azonban túl rövid az Index által megszabott időkeret.
Ha jól értjük, a törvény mellett esetleg lehetnek más, az amerikai külügyminiszter eseti alapú, diszkrecionális döntését befolyásoló jogi szempontok, csak ezeket nem lehetett egy szűk hét alatt összegyűjteni.
Ez azonban még nem magyarázza, hogy John Kerry miért nem adja ki a neveket. Hogy ennek okát megértsük, érdemes felidézni, hogy jóllehet az amerikai nagykövetség a konkrétumokról hallgat, két nagyon fontos információt ennek ellenére megerősített: először azt, hogy korrupciós ügyek miatt valóban kitiltottak magyarokat, majd azt, hogy kormánytisztviselők is vannak a listán.
Muszáj volt közölniük ezeket az információkat? Nem, mégis megtették. A Napi Gazdaság cikke figyelemfelkeltő volt, de a botrány akkor tört ki, amikor arra reagálva a nagykövetség közleménye indokként korrupcióra hivatkozott, az ügyvivő pedig kormánytisztviselők érintettségéről beszélt. Ám mindezek után Washington mégsem segít konkretizálni az ügyeket és a szereplőket.
Nem nehéz belátni, mire megy ki a játék: ha Washington megnevezné az érintetteket, itthon hatalmas csinnadrattával vizsgálat indulna, fejek hullanának, majd a kormány mosná kezeit, hogy a független igazságszolgáltatás és a jogállam jól működik, lehet továbbmenni, nincs már semmi látnivaló. Washington azért nem akarja, hogy kiderüljön, konkrétan melyik ügyekről van bizonyítékuk, hogy a korrupció gyanúja minél szélesebb körre vetüljön.
És a számításuk nagyon is bejött. Ahogy a Transparency International magyar szervezete már két és fél éve megírta: Magyarországon az állam érdekcsoportok foglya. Az államigazgatást teljesen átszövő korrupció, a föld- és trafikmutyi, az áfacsalás a hétköznapjaink része lett, a közpénzek felhasználása egyre kevésbé átlátható, a közpénz egy jelentős része a döntéshozók zsebeiben landol. Ám mindeközben a pártfinanszírozást valamiért a kétharmados törvénycunami közepette sem sikerült új, átlátható alapokra helyezni.
Ebben a helyzetben érthető, ha a kormány aggódik, hogy kiről, mely ügyekről lehet még bizonyítéka az USA-nak. És az is érthető, hogy az USA-nak, miként az a követség közleményéből és a régióért felelős külügyi államtitkár októberi beszédéből látszik, az egész korrupt rendszerrel van baja. A kitiltásokról szóló döntés és az időzítés okai között nyilván Orbánék Moszkvához való dörgölőzése is szerepel. A konkrét ügyek megnevezésével Washington pontosan azért nem siet, hogy nyomást gyakoroljon a kormányra.