Telefonon győzködték Orbán Viktort magas rangú fideszesek, hogy hátráljon ki az internetadó tervei mögül – értesült az Index. A miniszterelnök azonban teljesen egyedül, minden egyeztetés nélkül döntött az internetadó jelenlegi formájának visszavonásáról, ahogy hírek szerint maga az adó is az ő személyes leleménye volt. (Friss pletykák szerint ebben segítségére volt Naszvadi György, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.)
A pártban még este is teljes volt a bizonytalanság, hogy Orbán megfogadja-e tanácsukat. Semmilyen fórum, egyeztetés nem előzte meg a péntek reggeli bejelentést. A rádióban azonban már a fideszes vezetők által javasolt érvelést adta elő:
Forrásaink szerint a döntés arról szól, hogy egyelőre hagyják a témát, most elkezdődik a nemzeti konzultáció, és majd később találják ki, hogy mit is tegyenek végül ezzel az adótervvel. A netadó terve egyébként még masszívan szerepelt a csütörtökön benyújtott költségvetési törvényjavaslatban.
Elértük L. Simon Lászlót, aki csütörtökön egy sajtóról szóló konferencián még a netadó mellett foglalt állást. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára azt mondta: „Tegnap is úgy fogalmaztam, hogy ez még nem eldöntött kérdés, igaz, nagyobb esély van arra, hogy elfogadjuk az internetadót. A kormánynak ilyen méretű állampolgári megnyilvánulást nem szabad figyelmen kívül hagynia.”
L. Simon kiemelte, milyen jól döntött Orbán Viktor. „Politikailag okos és bölcs volt, hogy a miniszterelnök úr meghozta ezt a döntést. Fontos, hogy a kormányban van önreflexiós készség.”