Index Vakbarát Hírportál

Rétvári: Jobban működik a polgári demokrácia, mint nyolc éve

2014. november 1., szombat 22:09

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint Magyarországon sokkal jobban működik a polgári demokrácia, mint nyolc évvel ezelőtt, és ezt semmi sem bizonyítja jobban, mint az internetadó-javaslat visszavonása a tüntetések hatására.

Rétvári szerint 2006-ban nem lehetett ilyen békésen tüntetni Budapesten, az akkori kormányzat ezt nem engedélyezte volna. Ráadásul a mostani magyar kormány sokkal inkább odafigyel a tüntetésekre, mint a nyugatiak, írja az MTI a HírTV P8 című műsorában adott interjúja alapján.

Az államtitkár szerint ha valaki visszanéz erre az eseménysorozatra, akkor azt láthatja, hogy Magyarországon jobban működik a polgári demokrácia, mint bármelyik másik országban.

Felidézte, hogy Olaszországban több százezres tüntetések vannak a római utcákon, de nem valószínű, hogy ezért a kormány változtat az álláspontján. 

Magyarországon nagyságrendekkel kisebb volt azok száma, akik kétszer felvonultak Budapest utcáin, mégis a kormányzat korrigált a szándékán -

fogalmazott az államtitkár.

Emlékeztetett arra is, hogy tavaly Franciaországban egymillióan tüntettek a házasság, a család intézményével kapcsolatban, a szocialista francia kormány azonban nem tett semmit.

Rétvári Bence beszélt a "szabad vasárnapra" vonatkozó KDNP-s javaslatról, amely szerinte a párt régi követelése. Bízik benne - mondta - , hogy a következő hetekben sikerül kidolgozni egy olyan javaslatot, amely akár már jövő évtől hatályba léphet. Mint mondta, mindenkinek biztosítani kell, hogy minden héten szabad legyen a vasárnapja. A bevezetés indokaként a többi között azt említette, hogy a vasárnapi munkát senki sem önként vállalja, arra kötelezik az embereket, miközben a gyermekes munkavállalók csak hétvégén lehetnek együtt gyermekükkel.

Arra a felvetésre, hogy nem tartanak-e elbocsátásoktól az intézkedés miatt, az államtitkár azt mondta, arra törekednek, hogy minden embernek legyen Magyarországon munkahelye, és a javaslatot biztosan sokan fogják támadni. 

Hozzátette: vannak olyan számításaik, amely alapján a vasárnapi forgalom kisebb, mint az átlag napi forgalom. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem akarják ellehetetleníteni azokat az embereket sem, akik vasárnap akarnak megvenni egy zsömlét.

Rovatok