Index Vakbarát Hírportál

Nem lesz koalíciós jelölt az újpesti MSZP-s

2014. november 3., hétfő 22:17

Horváth Imre, az MSZP újpesti országgyűlési képviselője, akiről a Magyar Nemzet azt írta, hogy KGB-s kiképzést kapott. Azért kell ismét országgyűlési képviselői választást tartani a kerületben, mert az áprilisban megválasztott,  szintén MSZP-s Kiss Péter időközben meghalt.

A szocialista politikus az RTL Híradójában este azt mondta, a szovjet állambiztonsági szolgálattal, a KGB-vel nem áll semmilyen kapcsolatban, de az a hír igaz, hogy elvégzett egy tanfolyamot 1984-ben. „Nyílt szívvel mondja", hogy semmiféle jelentést nem kellett írnia, semmilyen titkosszolgálattal nem volt kapcsolata, ezért nem is lép vissza.

A Híradóban viszont a DK alelnöke Vadai Ágnes azt mondta, „a szóban forgó úriember" az MSZP jelöltje, ők nem támogatják, igaz a DK nem indít jelöltet. Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke pedig azt mondta, ha igazak a hírek, akkor nem fogják támogatni, hogy aktivistáik részt vegyenek a kampányban.

Rovatok