Index Vakbarát Hírportál

Bombával fenyegetőzött egy borsodi fiú

2014. november 7., péntek 21:04

Bomba robbantásával fenyegetőzött egy kiskorú fiú Kazincbarcikán, a rendőrök néhány órán belül azonosították, bombát nem találtak - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t pénteken.

Gaskó Bertalan azt közölte, hogy csütörtökön egy ismeretlen telefonon tett bejelentést a megyei főkapitányságra, hogy egy kazincbarcikai középiskolában bombát helyeztek el.

A rendőrök átkutatták az intézményt, megtették a szükséges óvintézkedéseket is, robbanóeszközt azonban nem találtak.

A segélyhívó számon keresztül bombával fenyegetőző fiút néhány óra alatt azonosították, tettét beismerte, törvényes képviselőjét pedig a hatóság polgári peres úton kötelezi a bűncselekménnyel okozott károk megtérítésére - tette hozzá a szóvivő.

Rovatok