Jogerősen nyolc hónap börtönbüntetést kapott egy 54 éves férfi, aki éheztette és sorsukra hagyta az ismerőse által rábízott állatokat - mondta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője pénteken az MTI-nek.
Beznicza Árpád közölte: állatkínzás és lopás miatt állt bíróság előtt az 54 éves férfi, akit még 2010 nyarán kért arra szepetneki ismerőse, hogy amíg ő külföldön dolgozik, gondoskodjon az állatairól. A nyulak, tyúkok, valamint négy kutya ellátására a gazda tíz kiló kutyatápot, némi takarmányt, valamint ezer forintot hagyott a vádlottnak.
Miután a táp és a takarmány elfogyott, a férfi bezárta a kutyákat a házba, és többet nem ment a helyszínre.
A megmaradt, elvadult kutyák az ablakot kitörve kijutottak az udvarra, a kerítés alatt kiásták magukat és átmentek a szomszédba. A hatóságot a szomszédok értesítették. A két kutya már annyira legyengült, hogy az állatorvos kénytelen volt elaltatni őket.
Az állatkínzás mellett a vádlottnak azért is felelnie kellett, mert egy ismerősével a tulajdonos tudta nélkül vasanyagokat és szerszámokat vitt el a rábízott ingatlanból. A két férfi egyebek mellett elektromos fűrészeket, csempevágót, létrát, kerékpárt, vésőgépet, gázpalackokat vitt el, ezek értéke 177 ezer forint volt. Az eset csak négy évvel a történtek után került bíróságra, mert a vádlott éveken keresztül ismeretlen helyen tartózkodott. Miután előkerült, részben beismerte az állatkínzást, a lopást azonban tagadta.
A Nagykanizsai Járásbíróság első fokon egy év két hónap, börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a férfit. A vádlott és a védője fellebbezése nyomán a Zalaegerszegi Törvényszék pénteken nyolc hónap börtönre enyhítette a büntetést, de egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.