Index Vakbarát Hírportál

Tízezren tüntetnének Vida Ildikó lemondásáért

2014. november 9., vasárnap 12:46

A Facebook már átlépte a 10 ezret azoknak a száma, akik jelezték, hogy részt vesznek a Mondjon le Vida Ildikó és a NAV vezetése! nevű, este hatkor kezdődő tüntetésen.

A demonstráció a a NAV Kiemelt Adó és Vám Főigazgatósága Dob utca 75-78. szám alatt lévő épületénél kezdődik, innen a tüntetők az Andrássy úton vonulnak át az NGM elé, a József nádor térre. Az eseményt a Horváth András által nyilvánosságra hozott áfacsalási ügyek kapcsán létrejött 1000 milliárdan a tisztességes adózásért nevű Facebook-csoport hirdette meg.

A demonstráción felszólal Horváth András mellett Várady Zsolt, az Iwiw alapítója, aki nemrégiben bejelentette, hogy feljelentette az összes magyar pártot az adórendszer miatt, és Vágó Gábor, volt LMP-s képviselő, a NAV-botrányról szóló jelentés készítője. A tüntetés egyik célja, hogy a NAV-ot világítsa át az Európai Számvevőszék, a másik, hogy Vidán kívül mondjanak le Csillag Dezsőné, Somos Katalin, Dávida Marianna NAV-os vezetők.

Vida Ildikó, a NAV-vezetője a szerdai Magyar Nemzetben ismerte be, hogy kitiltották az Egyesült Államokból. Azt mondta, fel sem merült benne a lemondás gondolata: „Ha felállnék, azzal beismerném a vádakat. Márpedig, és ez itt a lényeg, amit kerülgetünk, hogy semmit, érti?, semmit nem követtem el.”

Az Index tippjátékába itt szállhat be: aki legpontosabban megmondja előre, mikor távozik Vida Ildikó, annak megcsináltatjuk az adóbevallását.

Rovatok