Az újpesti időközi választáson szenvedett vereség után februárban Veszprémben bukhat el a kétharmad. Ha Navracsics Tibor utódja nem fideszes lesz, megszűnik a kormánypárt alkotmányozó többsége. De mit jelent ez? Mit nem tud majd megcsinálni a jövőben a Fidesz, és milyen következményei lehetnek az eddig zavartalanul működő törvénygyárra?
Jelenleg összesen 44 olyan döntés van, amelyhez a képviselők kétharmadának támogatása szükséges. Bizonyos állami vezetők megválasztásához vagy az alkotmány módosításához az összes (megválasztott) képviselő kétharmada kell, más határozatokhoz (például a sarkalatos törvények módosításához) viszont elég a jelenlévőké.
Mivel a kétharmados szavazások ritkák, és olyankor a kormányoldal minden erővel igyekszik mozgósítani a képviselőit, ez a különbség akkor válik igazán fontossá, ha akad olyan képviselő, aki tartósan akadályozva van a szavazásban.
A Fidesz által lebonyolított közjogi átalakulás az Alaptörvény és a sarkalatos törvények elfogadásával az előző parlamenti ciklusban lényegében lezárult. Ez akár azt is jelenthetné, hogy immár nincs valódi tétje, hogy a Fidesz ebben a ciklusban megőrzi-e kétharmados többségét.
Ennek valójában inkább ez ellenkezője az igaz.
Bár az új alkotmányt Orbán Viktor 2012-ben gránitszilárdságú alapnak nevezte, azóta ötször módosították. Ez egyértelműen mutatja, hogy valójában a Fidesz nem egy olyan, jól előkészített jogi normát teremtett, amihez Magyarországon a politikának és a jogrendszernek évtizedekig igazodnia kell, hanem a normát igazította, igazítja az aktuális politikai helyzethez.
Minderre nem csak az Alaptörvény módosításai, hanem a választási törvények átalakításai is jó példák. A Fidesz áprilisban egész biztosan nem szerzett volna kétharmadot, ha képviselői fél évvel korábban nem igazítják az erőviszonyokhoz a választási törvényt. Ugyanez elmondható az októberi önkormányzati választásról: ha az áprilisi eredményekre reagálva nem változtatnak a kétharmados szabályon, a Fidesznek ma nincs többsége a fővárosi közgyűlésben. Sőt, Szalai Annamária üresen maradt helyét is csak úgy sikerült betölteni a Médiatanács élén, hogy előtte módosítottak a médiatörvényen.
Mindez azért fontos, mert alkotmányos-sarkalatos fazonigazításra a jövőben is bármikor szükség lehet, ha közjogi akadály áll a Fidesz politikai, gazdasági terveinek vagy érdekeinek útjában. Tisztán fideszes kétharmad híján a nemzeti ügyek kizárólagos képviseletére berendezkedett kormánypártnak ezekben az esetekben alkut kell majd kötnie valamelyik parlamenti párttal vagy más párthoz tartozó képviselővel, azaz kicsit vissza kell vennie a nyers erőn alapuló politizálásból.
Erre kényelmetlen dolog lenne visszaszokni, és ezzel Orbán Viktor is tökéletesen tisztában van. Nem véletlenül mondta a választás előtt, hogy szeretne továbbra is kétharmadot, mert az az ország legnagyobb versenyelőnye, az államgépezet és a kormányzás hatékony működésének a feltétele.
De mik lehetnek azok az esetek, amikor szükség lehet még a kétharmadra? A 2014-18-as ciklus hátralévő részében öt, az összes képviselő kétharmadának szavazatához kötött tisztségről kell még biztosan dönteni a parlamentben. Ilyen az Alkotmánybíróság februárban lejáró mandátumú elnökének sorsa. És akár meghosszabbítják Paczolay Péter hivatali idejét, akár nem, ismét elnököt kell választani a testület élére. Erre a két szavazásra várhatóan még idén sor kerül, ezért a kétharmad esetleges elvesztése ezeket nem fogja érinteni.
2016 tavaszán lejár három további alkotmánybíró (Kiss László, Lenkovics Barnabás és Lévay Miklós) mandátuma is, a pótlásuk szintén csak az összes képviselő kétharmadával lesz majd lehetséges. Ennek elmaradása azonban nem okozna nagy fejfájást a Fidesznek, mivel az alaposan felduzzasztott AB 15 helyett 12 taggal is jól elmuzsikálna, – így is bőven többségben maradnának a Fideszhez erősen lojális bírák.
Ha azonban a Fidesz meg sem próbálná pótolni Kisséket, az rosszul mutatna: úgy tűnne, hogy a párt kizárólag kétharmados hatalomgyakorlásra képes, és ha nincs kétharmad, inkább nem is próbálkozik. Ezért valószínűbbnek tűnik, hogy ha a körülmények úgy hoznák, kompromisszumkésznek mutatkoznának, és esetleg más, kétharmados alkukban használnák aduként a megüresedő alkotmánybírói helyeket.
Ilyen, különleges alkuhelyzet adódhat, ha a kétharmaddal választottak közül valakit előre nem látható ok miatt pótolni kell. Ilyen poszt elég sok van, a főügyésztől az alkotmánybírákon, a Kúria és a bírói hivatal elnökén át az ombudsmanig és a számvevőszék elnökéig.
Hogy megkösse a következő kormányok kezét, a Fidesz az adó- és a nyugdíjrendszer alapvető szabályainak megváltoztatását is kétharmados korláthoz kötötte. Azonban a gazdasági helyzet változásával ez nagyon visszaüthet: hiába akarna változtatni rajtuk, a kétharmad hiányában ezt a Fidesz sem tehetné meg.
Akár így, akár úgy, a kétharmad elvesztése hatalomtechnikailag bizonyos mértékig a koalíciós idők visszatérését jelentené. Ahhoz ugyanis elég nagy szerencse kéne, hogy a felsorolt, kétharmados kényszerhelyzetek közül a ciklus során egyik se álljon elő, vagy hogy egyetlen, ma még nem látható strasbourgi vagy brüsszeli döntés miatt se kelljen hozzányúlni az Alaptörvényhez vagy a sarkalatos jogszabályokhoz.
Az elmúlt években fel-felröppent a hír, hogy az államfő jogköreinek jelentős kiszélesítésével az ország a prezidenciális rendszer irányába változzon. Két éve maga Orbán Viktor beszélt arról, hogy "számos érv szólt amellett, hogy inkább a prezidenciális, elnöki rendszer felé mozduljunk", amire az Alaptörvény kidolgozásakor csak "történeti és jogtiszteleti" okból nem került sor.
A végrehajtó jogkörökkel is felruházott köztársasági elnöki posztra történő sokéves kinevezés logikus menekülési útvonal lenne Orbánnak, ha a Fidesz támogatottsága radikálisan csökkenne. Csakhogy 5-6 évvel az Alaptörvény hatályba lépése után egy ennyire nyíltan egyszemélyi hatalmi célú beavatkozás véghezvitele feltehetőleg már a Fideszen belül is komoly ellenállásba ütközne, más pártok soraiban pedig nem valószínű, hogy sikerülne szövetségest találni hozzá a parlamentben.
Az elnöki rendszerre való átállásnál létezik bejáratottabb forgatókönyv is a hatalom megtartására. Ha további tömegek pártolnak el a Fidesztől, pár év múlva ismét fel fog merülni az igény a választási törvények átírására, hiszen ezt egy éve pusztán a kétharmad megtartása érdekében is simán megtették. Ehhez azonban kétharmados többség nélkül külső támogatót kell majd találni, ami szintén borzasztóan nehéz lesz.
Könnyen lehet, sőt, egyelőre az tűnik valószínűnek, hogy a Fidesz a ciklus végéig megőrzi a parlamentben a kétharmados többségét. Az azonban előbb-utóbb egyszer minden bizonnyal el fog olvadni, a sarkalatos törvények sorával hatalmasra duzzasztott kétharmados szabályrendszer pedig abban a pillanatban be fog fagyni.
Mivel a fideszes közjogi reform nem széles politikai konszenzusra épült, hanem egyetlen párt hatalmi igényeire szabták, a politikai erőviszonyok változásával épp ez a struktúra, és az egyoldalúan megválasztott figurák jelentik majd a változás legfontosabb, egyben legnehezebben lebontható akadályát.