Index Vakbarát Hírportál

Mégsem indul Török Gábor a veszprémi időközi választáson

2014. november 27., csütörtök 09:45

Simicska Lajos bejelentkezése borította a politikai elemző tervét, pedig szinte biztos, hogy meglett volna az induláshoz szükséges facebookos lájkok száma. Vona Gábor Jobbik-elnök sajnálja Török döntését.

Hiába ígérte azt Török Gábor politikai elemző, hogy ha legalább 22 194-en lájkolják az egyik bejegyzését, akkor elindul a veszprémi időközi választáson, most mégis visszalépett, pedig már lassan 20 ezren támogatják lájkilag. Ez kissé pikáns fejlemény, mert éppen Török Gábor nyilatkozta szerdán az Inforádiónak

Riporter: Mi lesz akkor, ha úgy dönt, hogy nem indul, és egy nagy csalódottságot kell majd tapasztalnia a támogatói részéről, mondjuk 21 900 ember részéről?

Török Gábor: Hát akkor osztozom a csalódottságukban, és én is csalódott leszek.

Riporter: Ennyi?

T.G: Hát most mit mondjak? Nézze, ha valaki bármilyen formában a politikával foglalkozik, és most nemcsak politikusra, hanem politikai elemzőre is gondolok, az egy dolgot szerintem megtanulhat. Hogy kár úgy bármibe belekezdeni, hogy az ember nem tartja meg az ígéretét. 

Ezzel magyarázza a visszalépést

Török szerint ha az elején gondolatkísérletnek is tűnt az indulása, az nem vicc vagy médiahekk volt, tényleg komolyan foglalkoztatta az indulás gondolata. „Olyan kampányt képzeltem el, amely megmutatja, hogy lehet másképp viszonyulni a választókhoz, a problémákhoz és a politikai riválisokhoz" – írta a Facebook-bejegyzésében.

Kommentelők reakciói Török Gábor Facebook-oldaláról

„Gábor, ez nagyon rossz üzenet a társadalom felé: ezzel azt mondod, hogy a lényegi kérdések olyan hatalmi háttérharcokban dőlnek el, amelynek a részleteiről a nyilvánosság szinte semmit sem tud – veled ellentétben, ami miatt te viszont inkább hátralépsz. Épp ezzel a gesztussal asszisztálsz ahhoz, hogy az embereknek a demokratikus működésbe vetett hitük morzsái is semmivé váljanak."

„Annál is inkább sovány indok ez, mert már egy alsós gyerek is tudja, hogy sosem szólt itt a helyiek érdekeiről semmilyen választás." 

Bölcs előre látás, okos felismerés, grat, és kár, hogy így alakult."

Itt látszik, hogy a politológus csak dumával operál. Kockázat- és következményvállalásból nulla."

Bíznak az emberek Török Gáborban! Fontolja meg kérem, mert kevés kapaszkodója maradt az embereknek! Egy ország bízik Önben!"

Ez rossz üzenet, és nem tesz megbízhatóbbá a jövőre nézvést!"

Régóta követem, és most kifejezetten örömmel töltött el, hogy talán hoz egy kis tisztességet a politikába. De csalódnom kell most Önben is."

Hát ez csalódás nekem, szimpatikus vagy, becsületesnek tartalak, de ez csak rizsa, esti mese, amit írsz."

Török Gábor így elemezné az elmúlt napokat: Török Gábor megpróbálta kijátszani a független kártyát, de aztán a téteket látva elég ügyetlenül kihátrált a partyból"

Hát ez betojt. Így, úgy, erre, arra, de a lényeg, hogy betojt, na."

„Mindenhol vannak tisztességes és értékes emberek, hasznos és okos gondolatok, éppen ezért – ha csak egy pár hét erejéig is – szívesen dolgoztam volna egy olyan politikáért, amely a dolgot magát nézi, és nemcsak a pártkötődés, hanem a józan ész alapján is hoz döntéseket" – magyarázta, majd hozzátette: Veszprém nem az a hely, ahol ezt a példát meg lehetne mutatni. 

Simicska miatt

Simicska Lajos indulási szándékának váratlan bejelentésével számomra világossá vált, hogy ez a kampány nem Veszprémről, nem az itt élőkről, de még csak nem is a kormány és az ellenzék átlátható, kívülről is megítélhető viszonyáról szól majd. Közvetve vagy közvetlenül egy olyan mérkőzés színtere lehet ez a választás, amelynek a részleteiről a nyilvánosság szinte semmit sem tud, ugyanakkor a tétje – hatalmi szempontból – mindennél jelentősebb."

Török azt állítja: a fentieket mérlegelve döntött úgy, hogy inkább nem indul el, „miután ebben a küzdelemben még statisztaként sem kívánok szereplővé válni”. (A Népszabadságnak adott tegnapi interjújában Török azt mondta: ebben az egész dologban leginkább a kampány érdekli, a terepgyakorlat, szívesen megnézné azt „részt vevő megfigyelőként". Ugyanebben az interjúban utalt arra, hogy ha Simicska tényleg elindul a választáson, akkor neki nem lenne szerencsés a pályán maradni".)

Szerda reggel még örült Simicskának

A TV2 Mokka című műsorában szerda reggel a riporter azt kérdezte Töröktől, hogy jobban örülne-e annak, ha Simicska Lajos nem indulna, mire az elemző azt mondta: „Nem, egyáltalán nem. Minden, ami érdekes, az engem érdekel. És ez elég érdekes lenne, ha ő is ringbe szállna." 

Török Gábor indulási terve azért is lepett meg sokakat, mert a politikai elemző az elmúlt években kínosan ügyelt arra, hogy ne darálja be a közélet elemzőként sem, interjúkat például nagyon ritkán adott, de a veszprémi választás miatt az elmúlt két napban az átlagnál jobban exponálta magát. 

Ha Török nem indul, akkor a Jobbik kénytelen lesz saját jelöltet találni, tegnap ugyanis Vona Gábor támogatásáról biztosította a politikai elemzőt. Az, hogy a Jobbik vezetése szimpatizál Török Gáborral, egyáltalán nem új keletű. A Jobbik csütörtökön bejelentette, hogy miután Török nem indul, a párt saját jelöltet állít. Vona Gábor pártelnök azt mondta, sajnálja a visszalépést", mert szerinte ha Török szerzett volna mandátumot, akkor esély lett volna a magyar Országgyűlés vitaképességének emelésére és a kétharmados kormánytöbbség megtörésére.

A legnehezebb helyzetben most a Fidesz van, egyelőre fogalmuk sincs, kit állítanának jelöltnek, és láthatóan Simicska akciója meglepte őket. A kormánypárt helyzetét nehezíti, hogy Simicska Lajos – Török Gáborral ellentétben – még nem lépett vissza", viszont a bejelentésével alaposan összezavarta a fideszes politikusokat. (Szerdán egyébként elmentünk Veszprémbe, hogy Simicskáról és Törökről kérdezzük a helyieket.) 

Rovatok