Index Vakbarát Hírportál

Egy másik tüntetésszervezőre is rászállt a Hír TV

2014. november 28., péntek 20:22

Miután csütörtökön maga Várady Zsolt, az iwiw alapítója, a kormányellenes tüntetések egyik szervezője maga hozta nyilvánosságra, hogy a Hír TV egy 11 évvel ezelőtti füvezéssel akarja támadni, pénteken a Hír TV egy másik tüntetésszervezőre is rászállt.

Gulyás Balázs, a netadós tüntetések szervezője és szónoka azt mondta az Indexnek, hogy pénteken egy névtelen telefonszámról megkereste a Hír TV egyik munkatársa, aki egy régebbi, általa okozott közúti balesetről érdeklődött.

Gulyás azt mondta, hogy tavaly február 22-én valóban volt egy balesete. Kora délután éppen a repülőtérre ment ki autóval, amikor Kőbányán egy kereszteződésben nem tartotta be a KRESZ-t. Ugyan zöldet jelzett a lámpa, de kanyarodás közben nem adta meg az elsőbbséget a vele szemben szintén zöldet kapó, egyenesen haladó kocsinak. Így összeütközött a két autó, és a balesetben a másik autóban utazó kiskorú megsérült, eltört a keze.

Az ügyben természetesen eljárás indult, az idén októberben a bíró hozott egy végzést tárgyalás nélkül: 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, és öt hónapra eltiltotta a vezetéstől. Gulyás azt mondta, hogy természetesen elismerte a hibáját, a helyszínen bocsánatot kért a másik autóstól, és elfogadta a bíró végzését.

Meglepte viszont, hogy a Hír TV honnan szerzett tudomást erről az esetről, és az októberi végzésről, amelyről a törvény szerint csak ő, az ügyészség és a bíróság tudhat. Hiszen ez különleges személyes adat. Gulyás azt mondta, hogy a balesetről csak a szűk családja tudott, így azt kizárta, hogy a Hír TV oknyomozó újságírója esetleg a baráti köréből kapta a fülest.

Gulyás Balázs azt is mondta, hogy nem érti, hogy a mostani kormánykritikus tüntetéseken vállalt szerepéhez mi köze van egy tavalyi budapesti kereszteződésben történt balesetnek.

Rovatok