Index Vakbarát Hírportál

Goodfriend: Tudunk adóhatóságon belüli csalásokról

2014. december 3., szerda 15:52

Az amerikai ügyvivő egy, a Heti Válasznak adott interjújában arra a kérdésre, hogy tud-e adóhatóságon belüli csalásokról? azt feleli, hogy

tudomásunk van ilyenről, igen.

André Goodfriend az interjúban azt sejteti, hogy

Vida Ildikót, a NAV elnökét nem azért tiltották ki Amerikából, mert nem tett eleget a korrupció felszámolásáért, hanem mert konkrét bűncselekményben tartják érintettnek.

Goodfriend szerint nem állították azt, hogy nincsenek felderített ügyek és nyomozások áfa-csalókkal kapcsolatban, azt viszont igen, hogy az adóhatóságon belüli ügyekben viszont nem voltak ilyenek.

Mint mondja, "tudom, hogy nyilvánosságra hoztak egy vizsgálati anyagot azon információk alapján, amelyeket Horváth András szolgáltatott, mely meglehetősen hosszú jelentést nem volt még alkalmam végigolvasni. A kérdés viszont az, tettek-e valamit akkor, amikor Horváth megszólalt. Elkezdtek-e nyomozni?".

Ahogy azt kedden megírtuk, elfogadta a szenátus Barack Obama elnök két nagykövetjelöltjét, köztük a Magyarországra delegált Colleen Bellét. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a kormánypártok kereszttüzébe került André Goodfriend ügyvivő távozna, sőt. A politikai kinevezettek mellett ugyanis mindig szükség van egy olyan tapasztalt karrierdiplomatára, mint ő.

Rovatok