Index Vakbarát Hírportál

Lehet más a zuglói önkormányzat

2014. december 7., vasárnap 14:28

Egy törvénymódosítás miatt a zuglói képviselő-testületben a tiszteletdíjaknak nincs maximálisan kiszabott értéke: a képviselők akkora tiszteletdíjat szavazhatnak meg saját maguknak, amekkorát jónak látnak.

Várnai László, a Civil Zuglói Egyesület tagja, zuglói önkormányzati képviselő egy blogbejegyzésben kérte számon Karácsony Gergely zuglói polgármestert.

A cégvezetőket a szokásos papcsáki módon, azaz pályáztatás nélkül, helyben bemutatva nevezték ki. Papcsák annó meg is mondta Mazsu megválasztásakor:  Nem kell pályáztatás, ez bizalmi állás. Karácsony Gergely akkoriban még egészen máshogy vélekedett.

– írja Várnai a blogbejegyzésében. Szerinte Karácsony saját magának mond ellent, mivel ő korábban még úgy vélte, hogy „a sokat hangoztatott politikusi felelősség nem azt jelenti, hogy valaki hűbérbirtoknak tekinti a kulturális intézményeket, hanem azt, hogy a legmegfelelőbb embert bízza meg azok vezetésével”.

Várnai ezután részletezi, hogyan osztották le a szerepeket a képviselő-testületben:

[...] Karácsony polgármester és Szabó Rebeka alpolgármester nem szavazta meg az igazgatót, így most egy olyan ember vezet egy önkormányzati céget, aki nem bírja a polgármester bizalmát. [...] Csincsák Laci kinevezése jól mutatja, máris mennyire akarattalan, mennyire az MSZP túsza a polgármester, és a jövőre nézve rossz előjel, hogy milyen helyzetekben fog engedni még.

– írja Várnai, majd így folytatja a bejegyzést:

Karácsony Gergely dec. 3-án este felmentette a Médiaszolgáltató Kft vezetőjét, Siket Tibort is, és egy új embert neveztetett ki a kerületi kommunikációt vivő 100 milliós büdzséjű cég élére. Az átláthatóság jegyében a döntésről a testületi ülésen még utólagosan sem tájékoztatta a Képviselő-testületet. [...] A kerületi cégvezetők felmentése ilyen kurtán-furcsán és egyben végtelenül megalázó módon történt.

– írja Várnai.

A cégek működésének áttekintéséről, esetleges  átvilágításukról,  újra struktúrálásáról, netán némelyik megszüntetéséről meg  szó sem esett. És már nyilván nem is fog, hisz az politikai  anyagi érdeksérelmekkel járna. [...] Végső soron tehát a két nagy szép csendben elosztotta az önkormányzati cégeket egymás között.

Ahogy egy hónapja megírtuk, a 21 fős testületben ketten alpolgármesterek, külön alpolgármesteri tiszteletdíjjal. A többiek közül

Várnai László teljes bejegyzése itt olvasható.

Rovatok