Index Vakbarát Hírportál

A társkeresőn megismert férfi kokaint küldött

2014. december 9., kedd 09:28

Egy bélapátfalvai nő tett telefonon bejelentést a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságnál 2014. december 6-án, miszerint egy hete csomagküldő szolgálaton keresztül Franciaországból kapott ajándékba egy csomagot, amelybe elrejtve kábítószernek látszó port talált. A csomagot egy férfitól kapta, akit korábban egy internetes társkereső oldalon ismert meg - írta a Police.hu

A helyszínre kiérkező nyomozók közel 1 kilogrammnyi – az elsődleges szakértői vélemények alapján - nagy tisztaságú kokaint találtak és foglaltak le.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói 2014. december 7-én, Bélapátfalván igazoltattak két 46 éves nigériai állampolgárságú férfit, akik összefüggésbe hozhatóak a bűncselekmény elkövetésével.

A. Ferdinand és A. Chibueze 46 éves nigériai állampolgárságú férfi ellen, akik egyébként budapesti lakcímmel rendelkeznek – őrizetbe vételük mellett – kábítószer birtoklásának bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya, továbbá kezdeményezte előzetes letartóztatásukat is.

Rovatok