Mi a baj azzal, hogy a roma gyerekek külön tanulnak?

Túl azon, hogy az iskolai elkülönítés hazai és nemzetközi jogszabályokba ütközik (Csehországgal szemben hasonló okból uniós kötelezettségszegési eljárás folyik), a szegregációval gyakorlati problémák is vannak. A szegregált iskolák és osztályok felszereltsége, a szaktanári ellátottsága és az egy főre jutó tanárok száma jóval elmarad az országos átlagtól. Így az általában eleve hátránnyal érkező roma tanulók az iskolában további hátrányokat szenvednek. Ettől ahelyett, hogy csökkenne, tovább növekszik a lemaradásuk a nem roma gyerekekhez képest. A szegregált oktatásból kikerülve jóval kisebb esélyük van piacképes szakmát szerezni és adózó állampolgárrá válni.

De olyan iskolákban sem tanulnak jól a cigány gyerekek, ahol nem különítik el őket, akkor nem lehet, hogy nem az iskolával, hanem a cigányokkal van a baj?

A roma tanulók sokszor eleve hátránnyal érkeznek az iskolába, mert túlnyomó többségük olyan szegény családba születik, ahol a napi betevőre is alig futja. Játékra, fejlesztő eszközökre már nem jut. Korai óvodáztatásuk mérsékelni tudja a családi lehetőségek okozta hátrányokat, de nem minden településen van elegendő férőhely. Tény, hogy az iskolák és a pedagógusok többsége nincs felkészülve arra, hogy olyan gyerekeket oktasson, akik nagy hátránnyal érkeznek az első osztályba. Erre azonban nem az a válasz, hogy akkor különítsük el őket (lásd a fenti kérdésre adott választ), hanem az, hogy készítsük fel a pedagógusokat. Az elmúlt években nagyon sok iskola honosított meg olyan pedagógiai módszereket, amelyekkel mind a középosztálybeli, mind a szegényebb, köztük a roma gyerekek oktatásában jelentős sikereket lehet elérni.

Akkor viszont miért nem jó a cigányoknak, hogy ha elkülönítve, de szeretetteljesen felzárkóztatják őket?

Magyarországon alig akad sikeres, tehát jól felszerelt és a középiskolára felkészítő szegregált általános iskola. Ennek ellenkezője viszont nagyon gyakori, hogy az elkülönítve oktató iskolákban és osztályokban rendre alacsonyabb az infrastrukturális és szaktanári ellátottság, a továbbtanulási mutatók pedig siralmasak.

De ha akad is olyan iskola, amely viszonylag jól felkészíti a roma tanulókat, még mindig van egy óriási hátránya az onnan kikerülő nebulóknak. Hazai és nemzetközi kutatások bizonyítják, hogy kortárs kapcsolatok meghatározók a gyerekek iskolai sikerességében. Azok a gyerekek, akik ugyanolyan eredménnyel tanulnak tovább, de nincsenek középosztálybeli barátaik, sokkal nagyobb eséllyel lemorzsolódnak. Szegregált iskolában pedig nagyon kicsi az esélye, hogy egy gyerek magasabb státuszú gyerekekkel barátkozzon.

Másrészt nem elhanyagolható, hogy az együttnevelt gyerekek nagyságrendekkel elfogadóbbak egymással, így sokkal kisebb az esélye egy későbbi etnikai alapú konfliktusnak.

Olvasni, hogy sokszor maguk a romák is kérik a külön iskolát. Akkor most, ha ők kérik az elkülönítést, akkor nem probléma, de ha mi akarjuk, akkor meg törvénysértő?

A romák miért ne eshetnének ugyanabba a csapdába, mint a többségi szülők, amikor azt hiszik, az ő gyerekeiknek magukban jobb, mert akkor megkímélik őket a konfliktusoktól, a cikizéstől, a lenéző pillantásoktól?

A szegregált iskoláról legtöbbször a gyermekét odajárató szülő is tudja, hogy gyengébb az átlagosnál, de nem kell fizetni a buszbérletet, és a gyerek is közel van, hamar hazaér, hogy besegítsen az otthoni feladatokba, például segít a napszámban, vagy vigyázni tud a kisebb testvérekre. A származásból és a szegénységből eredő mindennapi kudarcok és feszültségek egy további ok, hogy se a szülő, se a gyerek ne akarjon abba az iskolába járni, ahol a cigány gyerekek mindennapi tapasztalata a többiek ellenséges viszonyulása vélt vagy valós tudás-, ruházkodásbeli és egyéb lemaradásuk miatt.

A roma és nem roma, szegény és nem szegény gyerekek egyszerű „összekeverése″ éppen ezért nem elegendő az együttneveléshez. Olyan feltételeket kell teremteni, amelyben mind a roma mind a többségi gyerekek kényelmesen érzik magukat. Erre van példa például Hódmezővásárhelyen, ahol komoly előkészítő munka és folyamatos szakmai fejlesztés eredményeképp fél évtizede felszámolták az iskolai szegregációt, a roma és nem roma gyerekek pedig azóta konfliktusmentesen együtt tanulnak.

Elhiszem, hogy ez egy súlyos társadalmi probléma, de miért pont az én gyerekemen kísérleteznek? Miért oktatnám együtt a gyerekemet gyengébb képességű, magatartászavaros gyerekekkel?

Ha nem szélsőségesen nagy a különbség a gyerekek képességei között (pl. középsúlyos értelmi fogyatékosság), az megfelelő pedagógiai módszerekkel áthidalható. Az együttnevelő módszertanok alkalmazásában élenjáró Finnország tanulói például rendre az élbolyban végeznek olyan olvasási és matematikai teszteken, amiken Magyarország a középmezőny alját súrolja. E módszertanokat átültető magyar iskolákban szintén jók az eredmények: a középosztálybeli gyerekek szociális képességei javulnak, iskolai teljesítményük pedig semmivel sem rosszabb azáltal, hogy hátránnyal érkező gyerekekkel egy osztályban tanulnak. Sajnos nem minden iskola egyformán felkészült, ezért érdemes megnézni az iskolák pedagógiai programját.

Sokszor olvasom, hogy a cigány gyerekek szülei megtámadják a tanárokat. Most komolyan ezt akarjuk minden iskolában?

Ez nyilvánvalóan túlzás, hiszen nem minden eset kap sajtónyilvánosságot, és a támadók származása csak akkor hír, ha romák. Az iskolai erőszak azonban valóban létező jelenség, ami az elkövetők felelősségét nem kisebbítve rámutat arra is, hogy nincs megfelelő kommunikáció a tanárok, a diákok és a szülők között. Az iskola nagyon sok esetben nincs tisztában diákjai otthoni hátterével, a családlátogatás ma már csak a legelhivatottabb tanároknál létező gyakorlat. Az iskola-szülő kapcsolat ezért sokszor nem tényeken, valós információkon alapul, hanem mindkét oldalról a vélt, vagy valós sérelmek dominálják. Azokban a nyitott iskolákban, ahol tudatosan kapcsolatot építenek a legszegényebb szülőkkel is, szinte elhanyagolható a konfliktusok előfordulása.