Navracsics Tibor után Szijjártó Péter is kirúgásokkal kezdte külügyminiszteri regnálását. Elbocsátott volt diplomatákat kérdeztünk a keleti nyitáshoz fazonigazított minisztérium átalakításáról. Odahányós emailekről, káoszközeli állapotokról, dilettantizmusról, borús jövőképről meséltek. A minisztérium szerint csak a sértettség beszél a volt munkatársakból.
Két hónapja mindenki azzal foglalkozik, hogy valahogy a székét megmentse. A folyosón megörül az ember, ha meglát egy ismerőst.
– így jellemezte a külügyminisztériumban uralkodó hangulatot az Indexnek egy volt diplomata, akit nem sokkal azután, hogy a külföldi állomáshelyéről visszahívtak, ki is rúgtak. Nem ő az egyetlen, akinek távoznia kellett, október végén több mint kétszáz embernek mondtak fel a tárcánál.
Ilyen szintű átalakításra nemigen került eddig sor a külügyben, nem véletlenül mondta azt Szijjártó Péter a hivatalba lépése után, hogy az ilyen horderejű átalakítás „komoly érdeksérelmet″ okoz.
Az elmúlt hetekben olyan emberekkel beszélgettünk, akiket azóta penderítettek ki a külügyből, hogy a harmadik Orbán-kormány megalakulása után először Navracsics Tibor, majd pedig Szijjártó Péter került a tárca élére. Egyik exkülügyes beszélgetőpartnerünk sem vállalta névvel a nyilatkozatát, de nem csak ez volt bennük a közös, hanem az is, hogy elképesztően lesújtó véleményük volt arról, ami a minisztériumban most folyik. Ez elvileg persze betudható lenne annak is, hogy sértődött emberekről van szó, csakhogy a történeteikben rengeteg a hasonlóság.
Az előző kormányzati ciklusban Martonyi János volt a külügyminiszter. Akárcsak a Fideszen belül Németh Zsolt, Martonyi is a kormánypárt atlantista vonalához tartozik, az első Orbán-kormány idején az ő külügyminisztersége alatt csatlakoztunk a NATO-hoz. A második Orbán-kormány keleti nyitását azonban ő sem úszhatta meg. Amikor például 2012-ben Magyarország kiadta Azerbajdzsánnak a baltás gyilkost, Martonyi magyarázkodni kényszerült. De legalább az amerikai kitiltási botrányból kimaradt és nem az ő dolga most Washingtonnal hadakozni.
„Martonyit szerették a külügyben. Lojális volt az emberekhez és szakmailag is jónak tartották.
– mesélte az egyik beszélgetőpartnerünk. Mindezzel egybecseng, hogy a Miniszterelnökség kérésére a Külügyminisztérium dolgozóit arra kötelezték, írásban jelentsék, hogy az elmúlt években mikor, hol, miért találkoztak amerikai diplomatákkal.
Gondolatok az ország állapotáról címmel december 1-jén adta ki elemzését a Professzorok Batthyány Köre, melyben a külügyminisztérium átalakításáról is kifejtik véleményüket:
A változtatásokat megfontoltan kell keresztülvinni. Az olyanféle tisztogatás, mint amilyet nemrég a Külügyminisztériumban hajtottak végre, nem segíti a szakmailag felkészült és a közjónak elkötelezett hivatalnoki gárda kialakulását, és komoly károkat okozhat.
„Bár egyetértünk azzal, hogy erőnknek megfelelően védeni kell a magyar érdekeket, s ezért nem szabad meghunyászkodni a legnagyobb hatalmak előtt sem, mégis óvatosságra intjük a döntéshozókat: a kihívó nyilatkozatok eddig is hozzájárultak a Magyarországról tekintélyes külföldi orgánumokban kialakult igen rossz véleményhez. Ezért növelni kell az erőfeszítéseket, hogy az országról kedvezőbb kép alakuljon ki.
Kétségtelen, hogy minden szempontból a nyugati kultúrkörbe tartozunk, és a nyugati szövetségi rendszerekbe való betagozódásunkat a keleti kereskedelem egyáltalán nem befolyásolja. Helyeseljük a kelet felé is nyitott aktív és pragmatikus kereskedelempolitikát, de nem helyeselhetjük a „keleti nyitás” kétértelmű terminusát, amely – hathatós belföldi segédlettel – azt a kártékony téveszmét ülteti el nyugati szövetségeseink fejében, hogy a kormány az Európához való tartozásunkat kívánja lazítani” – írják.
Amikor a harmadik Orbán-kormány megalakulása után Navracsics Tibor lett a tárca vezetője, azon nyomban megszabadult a Martonyihoz lojális emberektől, így került lapátra Németh Zsolt is, aki ugyan a parlament külügyi bizottságának az elnöke, de messze nincs akkora befolyása a kormányzat külpolitikájára, mint korábban. Azokat az embereket pedig, akik külszolgálaton voltak és köztudomású volt, hogy Némethhez kötődtek, egyszerűen hazahívták.
Németh nem is csinált titkot abból, hogy nem tetszik neki, amit a külügy új vezetése művel, a tallinni magyar nagykövetség bezárásáról például nyilvánosan is elmondta, mennyire rossz döntésnek tartja. És ugyanígy zavarta, hogy tovább romlott az amerikai-magyar viszony.
A külügyben két nagy kirúgási hullám volt. Az első körben, a Martonyi-éra után jöttek Navracsics Tibor emberei, hogy aztán ugyanazt a csapatot a Szijjártó Péter által behozott emberekkel váltsák fel. Amíg Navracsics volt a külügyminiszter, addig Szijjártó ugyanott államtitkár volt. A káoszt mi sem jellemezte jobban, mint az, hogy Szijjártó miniszterként olyan embereket is visszahozott, akit korábban Navracsics rúgott ki. Az egyik forrásunk szerint Navracsics azzal védekezett, hogy a rövid ideig tartó minisztersége alatt csak az arcát adta a feladathoz, de a személyi döntésekben nem vett részt.
Szijjártó személyzeti politikájában pedig a forrásaink szerint közrejátszott az, hogy a kinevezése után úgy érezte, mindent megtehet, mert Orbán Viktor szabad kezet adott neki. Így kerülhetett be a külügybe Szijjártó egyik futsalos csapattársa, Benkő Szilárd, akinek ugyan még diplomája sincs, mégis kreáltak neki egy posztot: bruttó 885 ezer forintos fizetésért neki a feladata a miniszteri kabinet működését koordinálni.
Bár amikor a kirúgásokról szóló hírek először megjelentek, Szijjártó Péter azt mondta, főleg a működés, intézményfenntartás területén dolgozókat küldik el, de hallottunk olyan esetről, melyben a hazarendelt diplomatát először áttették egy másik területre, így papíron valóban az adminisztrációnál dolgozott, amikor nem sokkal később megváltak tőle. Ikonikus szakembereket, többszörös volt nagyköveteket küldtek el.
Szijjártó fő szempontja a lojalitás. A felsővezetésben egy diplomata van most, a többi külsős.
– magyarázta egy kirúgott diplomata.
Arra, hogy Orbán miért adott szabad kezet Szijjártónak, kétféle magyarázatot hallottunk a külügy életére rálátó forrásainktól. Az egyik, hogy Orbánt igazából hidegen hagyja a külügyminisztérum. Igaz, ezzel nincs egyedül, a külügyi tárca igazából egyik kormány alatt sem volt nagy becsben tartva, ez pedig a magyar politikai elit sima provincionalizmusára vezethető vissza.
A másik magyarázat, hogy Szijjártó teljesen azonosulni tudott az Orbán-féle keleti nyitással, és száz százalékig lojális a kormányfőhöz, nagyjából úgy, ahogy az előző ciklusban Hoffmann Rózsa az orbáni oktatáspolitikával. Érdekes, de mindkét területen hasonló változás állt be: míg az oktatásban az előző kormányzati ciklus közepén a trendkövető, Pokorni Zoltán-féle vonal tűnt el a süllyesztőben, úgy a külügyben az atlantista Németh Zsolt-féle társaság.
Az a társaság, amelyik Navracsiccsal és Szijjártóval érkezett, nem nagyon érintkezett a régiekkel.
A tavasszal, nyáron érkező új embereknek kezdetben ki volt adva parancsba, hogy ne keressék a régiek társaságát, ne köszönjenek nekik, ne vegyüljenek velük.
– emlékezett vissza az egyik forrásunk, aki ekkor még ott dolgozott. De szerinte nem is ez a szándékos elkülönítés volt a leginkább zavaró, hanem az, hogy senki nem tudta, mi a feladata és valójában ki is a főnöke, és amikor még Navracsics és Szijjártó is pozícióban volt, „egymást ölték″.
A volt külügyesek mind egyetértettek abbam, hogy a Navracsics-, majd a Szijjártó-éra alatt felbukkanó új arcok többsége egyáltalán nem ismeri a diplomáciai világát, nem beszéli a terület speciális nyelvét. Egymástól függetlenül két olyan jelenségről is beszámoltak a beszélgetőpartnereink, amelyek az új generációra jellemzők. Az egyik a stílusbeli különbség. Erre példának azt hozták fel, amikor az új, a diplomáciai világában járatlan munkatársak azt fejtegetik a régieknek, hogy például felesleges túlságosan udvariaskodni egy-egy hivatalos levélben.
A másik, amiről többen is beszámoltak az Indexnek, hogy az újonnan érkező, a diplomáciában még járatlan munkatársak sokszor teljesen feleslegesnek tartják, hogy írásban rögzítsenek dolgokat. Egy elbocsátott volt vezető szerint „nem írnak le semmit, persze ezt meg is indokolják, azzal, hogy így csökkentik az adminisztrációt, a bürokráciát″.
Ehelyett legfeljebb telefonon vagy egy odahányós e-mailben üzengetnek.
Szerinte sok esetben éppen ezért nyoma sincs annak, hogy a diplomaták miről tárgyaltak egy másik ország diplomatájával. Az újak azért is bírálták a régieket, mert „túl lassúnak″, körülményesnek tartották őket, a régiek szerint viszont ők egyszerűen csak úgy jártak el egy-egy ügyben, ahogy a diplomáciai világában szokás, és éppen az árulkodik a dilettantizmusról, ha ezt felróják nekik.
„Az új vezetés a rotációs elven működő külügyi logikát sem értette meg″ – mondta az egyik forrásunk, majd elmagyarázta, mi is ennek a rotációnak a lényege: az, hogy a külszolgálatról hazatérő munkatársnak, mielőtt később újabb állomáshelyre küldenék ki, adnak valamilyen pozíciót, hogy aztán a következő kiküldetésénél a szakmai önéletrajzában is legyen egy felfelé ívelés, ez bevett gyakorlat mindenütt a világon. Ennek a mellékhatása, hogy a külügyminisztériumokban egyszemélyes osztályok alakulnak.
Amikor az új, a diplomácia világában járatlan vezetés vette át az irányítást a Bem rakparton, csak annyit látott, hogy van egy csomó felesleges pozíció, amit meg kell szüntetni, vagy ahová a saját embereiket kell ültetni. Ezzel pedig meg is akasztották jó pár ember pályáját. Volt forrásunk, aki Szijjártót sem kímélte: szerinte diplomatához méltatlan, hogy
még öltözködni, hajat vágatni sem tud, az pedig, ahogy például az amerikaiakkal próbál beszélni, egészen tragikus, teljes dilettantizmusról árulkodik – nem csoda, hogy Washingtonban rangon alul fogadták.
„Értelmezhetetlenek a nyilatkozatai, a külföldi sajtóban is egymásnak ellentmondó megszólalásai jelennek meg, az országnak nincs értelmezhető álláspontja” – mondta egy másik forrásunk.
„Az a kör, amelyik a diplomácia területén mozog, egy viszonylag szűk kör Magyarországon. Vannak köztük bal-, és vannak és jobboldalra sorolt figurák, de mindig is volt egy összekacsintás köztük, mert tudták, hogy egy családot alkotnak, lényegében mindenki mindenkit ismer. Ezeknek az embereknek nagyon jó külföldi kapcsolatrendszerük van, olyan, amilyeneket nem lehet kiépíteni egy percől a másikra. Emiatt egészen biztos, hogy a külügy egyrészt rosszabbul fog teljesíteni a következő években, másrészt az is, hogy a kormányzat amúgy sem jó nyugati megítélése tovább romlik majd″ – mondta egy forrásunk, aki tiszteletbeli konzulként gyakran találkozik külügyesekkel.
Egy nemrég elbocsátott volt nagykövet megerősítette ezt: arról beszélt, hogy csak neki közel kétezer kontaktja van külföldi diplomatákhoz, és ő csak egy a sok kirúgott külügyes közül. „Ha felszoroznánk, hogy hány embert rúgtak ki, és azoknak hány külföldi kapcsolata volt, megdöbbenénk a kapott számon. Elitcsapatot mészároltak le, felmondták a korábban a szakmára jellemző belső szolidaritást″ – mondta. Hozzátette:
Az új vezetés úgy gondolja, hogy egy „begyökeresedett struktúrát″ vált le, ezt a kifejezést maga Szijjártó Péter használta, amikor azt mondta: szükség van erre az átalakításra, ez Magyarország érdeke. Az eltávolítottak között szép számmal vannak olyanok, akik korábban fideszesnek voltak elkönyvelve, sőt, ők maguk is annak tartották magukat. Az egyik lapunknak nyilatkozó, magát szintén fideszesként aposztrofáló volt nagykövet azt mondta: a külügy ilyenformán történő átalakítása miatt ábrándult ki a pártból.
Kérdés, hogy az új arcoknak és azoknak, akiket nem rúgtak ki, mi lesz a feladatuk. Többen ugyanis arról beszéltek nekünk (köztük nemcsak volt, hanem jelenlegi dolgozók), hogy nem látják a koncepciót, nincs stratégia. Arról is panaszkodtak, hogy jelenleg teljes a káosz a tárcánál.
Folyamatos a költözködés, a főosztályok nem tudják, mivel ki foglalkozik.
– mesélte az egyik forrásunk, aki szerint érezhetően lelassultak az akták. Hallottunk olyan esetről is, hogy megbecsült szakemberek tűntek el – forrásunk egyszer csak nem találta, amikor szüksége lett volna rá. Többen beszéltek arról, hogy a szállítmányozás és az utaztatás szervezése is kaotikus, azt sem lehet tudni, ki az ügyintéző. Volt olyan külszolgálaton dolgozó diplomata, akinek a hazaköltöztetéséhez nem tudtak elég embert küldeni, a cipekedéshez saját magának kellett külső segítséget találnia. Egy másik alkalommal a titkárnővel cipeltették a páncélszekrényt, miután a hordárnak felmondtak. A titkárnő egy forrásunk szerint eltörte a lábát, betegállományba került.
Az irányváltás a külügy mindennapi működésében is lecsapódik. Forrásaink szerint az, hogy magyar kormánytisztviselők amerikai kitiltása váratlanul érte a kormányt, részben annak is köszönhető, hogy a külügy vezetése a belpolitikai érdekekhez igazít mindent. Ez a mindennapokban kétféleképpen csapódik le: az egyik, hogy ha kaptak is figyelmeztető anyagokat a külképviseletektől, azokat a döntéshozatalnál nem vették, nem veszik figyelembe.
A másik, hasonlóan veszélyes jelenség, hogy a terepen dolgozó diplomaták inkább elhallgatták a kormányzatra nézve rossz híreket, nehogy ők igyák meg ennek a levét, mondván, rosszul végezték a dolgukat. Mindez egy információs és bizalmi deficitet okozott, aminek hosszú távon a kormányzat látja kárát, és persze az ország. Jelenlegi dolgozók mesélték az Indexnek, hogy a külügyben most az a vicc járja: "Ha ilyen a Goodfriend, mi lesz akkor, ha majd jön a Bestfriend?"
Cikkünk megjelenése előtt a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóosztályának a teljes cikket elküldtük. Kíváncsiak voltunk a tárca mostani vezetésének a véleményére, álláspontjára. Arra kértük őket, hogy kommentálják az írásunkat. Ezt a választ kaptuk tőlük:
Komolytalan dolog volna, hogyha a Külgazdasági es Külügyminisztérium olyan emberek hazugságaira reagálna, akikből a sértődöttség beszél, akiket a külpolitikánk megújítása érdekében elbocsájtottunk, és akik még a nevüket sem vállalják. Az ilyen embereket pontosan azért bocsájtottuk el, hogy a KKM működése gyorsabb, hatékonyabb és a nemzeti érdekek érvényesítésének megfelelő legyen. Ezek a szempontok nyilván furcsák az elbocsájtottak számára. A Külgazdasági es Külügyminisztérium kizárólag Magyarország nemzeti és külgazdasági érdekeinek végrehajtását tartja szem előtt - és ettől a szánalmas, névtelenségbe burkolózó hazugságok, és az azokra épülő írások sem tántoríthatnak el minket.