Index Vakbarát Hírportál

Ezen a tüntetésen már fejek is betörtek

2014. december 16., kedd 23:59

Úgy tűnt, hasonló lesz a keddi demonstráció, mint az eddigiek voltak. Ismét a kormányt támadó és Orbán Viktort szidalmazó beszédekkel indult a keddi kormányellenes tüntetés. Ám a végén, a Kossuth téren valami megváltozott. A rendőrség már paprikaspray-vel fegyelmezte a felbőszült embereket, és ketten vérző fejjel távoztak a Parlament lépcsőjétől. Minden eddiginél jobban látszott, hogy sokan annyira dühösek vagy elkeseredettek, hogy tesznek a tüntetési beszédekre, azt szeretnék, hogy történjen valami.

A keddi Nincs hova hátrálnunk! jelszavú tüntetés nem amiatt lesz emlékezetes, hogy immár egyre több civil képes összeszedetten beszélni a saját és a rendszer problémáiról több ezer ember előtt. És még csak nem is amiatt, hogy Budaházy György néhány árpádsávos és EU-t tagadó zászlóval megpróbálta meghekkelni a rendezvényt.

A keddi demonstrációt azért fogjuk megjegyezni, mert az október óta zajló tüntetéshullámban egy újabb fontos ponthoz érkeztünk:

a rendőrök már kénytelenek voltak erőszakot alkalmazni, ha csak apró erőszakot is, az egyre dühösebb tüntetőkkel szemben.

A Kossuth téren, a Parlament előtt az amúgy ismét szervezetten felálló rendőrség paprikaspray-t is bevetett, hogy megállítson néhány embert. A dulakodásban telibe fújtak egy televíziós operatőrt, és felhasították két tüntető fiatal fejét is.

Ilyen eddig nem volt. A közfelháborodás napján, november 17-én is a Parlament lépcsőjénél sorakoztak a felbőszült tüntetők, szidták Orbán Viktort, lökdösődtek a rendőrsorfallal, de eddig még nem jutottunk. Ezúttal sörös dobozokkal, tojással dobálták meg a rendőröket, akik paprikaspray-vel fegyelmeztek.

Lefújták az ATV operatőrét, egy fiú fejét összevarrták

Előzékeny rendőrök – így látta a BRFK

A BRFK közlése szerint az történt, hogy a rendőrök felsegítettek egy hölgyet, aki a tömegben elesett, majd testi épségének megóvása érdekében a rendőri sorfal mögé kísérték.

Az MTI megkeresésére a rendőrség megerősítette, hogy használtak paprikasprayt, tájékoztatásuk szerint egy későbbi időpontban, már a demonstráció befejeződését követően a Kossuth téren maradtak egy csoportja megpróbálta benyomni a rendőrsorfalat. "Tevékenységük más módon nem volt megakadályozható, a rendőrség fellépése törvényes és szakszerű volt, a fokozatosság és az arányosság elve érvényesült". (MTI)

A kedd este szimbóluma az a lány lett, akit a rendőrök először kiemeltek a sorból, mert leszedte/kezében maradt egy rendőrsisak, majd az igazoltatás után a lány elszántan visszarohant a tüntető társai közé az első sorba.

Később ő lett az egyik áldozata a paprikaspay-s egymásnak feszülésnek, hiszen az ő feje is megsérült.

Dühösek vagy csak provokálnak?

Most kedden mindennél jobban látszott, hogy elég sok tüntető tényleg nem a rendezvény üzenete, vagy a szónokok megtapsolása miatt megy utcára. Amikor a József nádor térről induló tömeg megérkezett a Kossuth térre, több százan rögtön a lépcsőhöz vonultak, és "mocskos Fidesz", "Orbán takarodj!", "ruszkik haza" skandálások közben nekifeszültek a rendőröknek.

A szervezők az este folyamán egyre kétségbeesetten kérték, hogy menjen mindenki az Alkotmány utcai színpadhoz, a tömeg egyik felét hidegen hagyták Iványi Gábor emelkedett szavai vagy Mendrey László pedagógus-szakszervezeti vezető sztrájkfelhívása.

Ők inkább teli torokból üvöltötték a "mocskos Fideszt" az üres Országház felé.

Egy alkalommal az egyik szervező a színpadról odaszólt a lépcsőnél tüntetők felé, hogy kéri a provokátorokat, hogy ezt hagyják abba, mert békét szeretne mindenki. A szervezők nyilván nagyon tartottak attól, hogy elfajulnak az események,

de a betört fejű lány, vagy az első sorban lökdösődő Mécs Imre aligha tekinthetőek klasszikus provokátoroknak,

akik a békés tüntetést akarják szánt szándékkal hitelteleníteni.

Valószínűleg a cudar hideg miatt kilenc óra után a tüntetők nagy része távozott a térről, tíz órára pedig alig maradtak néhány tucatnyian. Így aztán a Kossuth térre beosztott több száz rendőrnek nem akadt komolyabb dolga ezen az estén. A szervezők azonban ezen a tüntetésen is többször emlegették a következő, január 2-i Operaház elé meghirdetett demonstrációt.

Akkor kiderül, hogy a mostani tüntetésen látott, demonstrálók és rendőrök között zajló csetepaté csak egyszeri alkalom volt, vagy a rendőröknek tényleg egyre drasztikusabb eszközöket kell bevetni, hogy fegyelmezzék a láthatóan egyre dühösebb tüntetőket.

Rovatok