Index Vakbarát Hírportál

Életfogytiglant kapott az erdélyi férfit halálra verő izsáki rendőr

2014. december 17., szerda 09:39 | aznap frissítve

A Kecskeméti Törvényszék első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte azt az egykori rendőrt, aki tavaly kihallgatás közben halálra vert egy erdélyi magyar férfit az izsáki rendőrörsön. 

  A bíróság ítélete szerint    Bodor Viktor elsőrendű vádlottat életfogytiglanra, egykori kollégáját, a szintén rendőr  Bimbó Csongort pedig 20 év fegyházbüntetésre ítélték.

A Kecskeméti Nyomozó Ügyészség eredetileg halált okozó testi sértéssel vádolta a két rendőrt, azonban az ítéletet már társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt mondta ki rájuk.

A két rendőr 2013. április 8-án az izsáki rendőrőrsön  több órán keresztül  olyan súlyosan bántalmazta a lopás miatt előállított Bara Józsefet, hogy az belehalt sérüléseibe.

Bara Józsefet egy ismerőse gyanúsította meg lopással Orgoványon. A rendőrök megbilincselve bevitték az őrsre, ahol bezárt ajtó mögött két órán át vallatták.

A vádirat szerint a férfinak több ütés érte a mellkasát. A székkel is felborult, de ezután is ütötték és gumibotozták. Később rosszul lett, majd elvesztette eszméletét. Megpróbálták újraéleszteni, és mentőt is hívtak hozzá, de ez már nem járt sikerrel. A férfi többek között tüdőzúzódást, szegycsonttörést és sorozatos bordatöréseket szenvedett, halálát zsírembólia okozta.

A per harmadrendű vádlottját, az eset óta leszerelt rendőrt társtettesként elkövetett jogellenes fogva tartás bűntette és egyéb bűncselekmények miatt a törvényszék 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette.

  A negyedrendű vádlottat, egy izsáki rendőrnőt bűnsegédként elkövetett kényszervallatás bűntette miatt 8 hónap börtönbüntetésre ítélte a törvényszék, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. 

Rovatok