Index Vakbarát Hírportál

Goodfriend a kitiltásról: A kormány kikérheti az információkat

2014. december 17., szerda 15:22

November 7-én Schiffer András levelet írt André Goodfriendnek, amiben azt kérte, tájékoztassa őt arról, hogy a kitiltási botrányban érintett személyek kapcsán

felmerült-e bűncselekmény elkövetésére történő előkészület, bűncselekmény gyanúja, illetve szervezett bűnözői csoportban vagy bűnszervezetben történő részvétel. Amennyiben igen, úgy az érintettek személyes adatai, illetve az eset körülményeinek leírása átadásra került-e a magyar fél nemzeti kapcsolattartó pontja számára?

Schiffer ezzel arra utalt, hogy Magyarország és az Egyesült Államok 2008-ban kötött egy olyan megállapodást, amely a bűncselekmények hatékonyabb megelőzése és leküzdése érdekében az együttműködés fokozásáról szólt. A megállapodás szerint a felek megkeresés hiányában is átadhatják a másik fél megfelelő nemzeti kapcsolattartó pontja számára azokat a személyes adatokat és körülményeket, miszerint az érintett bűncselekményt fog elkövetni, vagy elkövetett.

André Goodfriend amerikai ügyvivő Schiffer Andrásnak írt válaszában azt írta, hogy ahogy azt már a kormánynak és a médiának is jelezte az USA külügyminisztériumának adminisztratív jellegű intézkedése nem bűncselekménnyel kapcsolatos, vagyis nem büntetőjogi eset – tehát Amerikában nem indul bírósági eljárás a kitiltottak ellen. (Ettől függetlenül az Egyesült Államok még feltételezheti, hogy a kitiltottak érintettek bűncselekményekben, hiszen Goodfriend korábbi nyilatkozata ezt sejteti.)

Mint Schiffernek írja, a 7750-es elnöki kiáltvány az elnöki rendeletek közé tartozik és az amerikai közigazgatás és kormányhivatalok tevékenységét írja elő.

Goodfriend ismét leszögezte, hogy a kitiltásban érintett személyeknek vízumért kell folyamodniuk, és az eljárás során a korrupt cselekedetekkel kapcsolatos körülményeket az ügyintéző áttekinti, a vízumügyek részletei ugyanakkor bizalmasak.

Azon információ jelentős része, amely alapján a beutazás megtagadásra került, illetve a korrupt cselekmények körülményeit képezik a Magyar Kormány számára egy ideje elérhetőek. Amennyiben a birtokukban levő információ áttekintését követően a magyar kormány arra a következtetésre jut, hogy bűncselekmény kivizsgálására sort kell keríteni, és ehhez a vízumügyletekkel kapcsolatosan konkrét információt igényel, az információt a kölcsönös jogi segítségnyújtási szerződés keretén belül kikérheti.

Schiffer és Goodfriend levélváltását az LMP-s politikus kirakta a Facebook-oldalára, itt tekintheti meg.

Rovatok