Index Vakbarát Hírportál

Gyöngyösön folytatódik a hármas politikai harc

2014. december 17., szerda 12:44

Még mindig nincs alpolgármester Gyöngyösön, pedig a polgármester korábban felajánlotta a Fidesznek és a Jobbiknak, hogy kilép az MSZP-ből.

Harmadszorra sem sikerült alpolgármestert választani Gyöngyösön, írta a Heol.hu. Hiesz György polgármester kezdeményezése kedden is hiábavaló volt.

Nem vagyok csalódott, sajnos ez várható volt, bár bíztam benne, hogy karácsonyra meglephetjük a gyöngyösieket azzal, hogy a politikai pártok megegyeznek egymással a város érdekében – mondta a polgármester. 

Mint arról beszámoltunk, Gyöngyös politikailag meglehetősen széttagolt, a szavazók október 12-én MSZP-s polgármestert választottak, Hiesz Györgyöt, ám a testületbe csak öt baloldali került be, hat jobbikossal és három fideszessel szemben. A küzdelem folyamatos a képviselők és a polgármester között, hónapok óta nem sikerült helyettes városvezetőt választani.

Pedig Hiesz azt is felajánlotta korábban, hogy hajlandó az MSZP-ből is kilépni ahhoz, hogy megszerezze a többség támogatását.

Ha a lehető leghatékonyabb integrációnak az az ára, hogy le kell mondanom a párttisztségeimről, akkor ezt is megteszem, sőt ha kell, a párttagságomat is megszüntetem.

A polgármester a mostani újabb sikertelen alpolgármester-választás után kijelentette: reméli, hogy a helyi szervezeteken kívül a pártok országos vezetése is belátja, szükség van együttműködésre annak érdekében, hogy érdemi munka folyjon, és a határidőket be lehessen tartani.

Rovatok