Index Vakbarát Hírportál

Jobboldali értelmiségiek szabadulnának a kormány nyerészkedőitől

2014. december 18., csütörtök 09:08

A csütörtöki hetilapokban erőteljes üzengetések olvashatóak a jobboldali közéleti szereplők között. A Figyelőben Lázár János olvasott be Pokorni Zoltánnak és többi kritikus fideszes „politikai veteránnak”, míg a Heti Válaszban több jobboldali értelmiségi, köztük Jókai Anna író, illetve Vizi E. Szilveszter volt MTA-elnök jelezte, hogy elégedetlen számos kormányzati intézkedéssel, illetve azokkal a fideszes vezetőkkel, akik nem tudják igazolni, honnan van a vagyonuk.

Jókai Anna a következőket mondta:

Vizi E. Szilveszter azt mondta:

Vizi E. Szilveszer, Jókai Anna, illetve a közös interjúba beszálló Kocsis Fülöp görögkatolikus püspök néhány aktuális kormányzati tervről, döntésről is elmondja erősen kritikus véleményét.

Drogteszt:

Vasárnapi boltbezárás:

Egyházügyi törvény:

A Professzorok Batthyány Köre is elégedetlenkedett

Néhány nappal ezelőtt a konzervatív Professzorok Batthyány Köre is kritizálta a kormány több döntését és egyes fideszes vezetők vagyonosodását.

A közéleti szereplők ne csak azzal mutassanak példát, hogy ügyelnek az írott jogszabályok betartására, és becsületesek, hanem azzal is, hogy életvitelük ne legyen hivalkodó, és nagyobb nyíltságot tanúsítsanak, ha a közvélemény ezt várja el tőlük.

 A három értelmiségi azt azért hangsúlyozza, hogy a kormányért és nem ellene haragszanak, és kijelentéseikkel nem szeretnék „az anarchista ellenzék szekerét tolni. Szerintük ugyanis nincs alternatívája a mostani vezetésnek. Vagyis belülről kell javítani a rendszert.

Érdekes, hogy a Heti Válasz újságírója erre az interjúban felveti a következő párhuzamot:

Nem olyan kicsit, mint amikor a nyolcvanas években azt mondták maguknak a párttagok, hogy hát nincs más, ezt kell reformálni belülről?

Rovatok