Azbesztosok – így emlegetik a Heves megyei Lőrinciben a helyiek azokat a szomszédaikat, ismerőseiket, akik fulladnak, köhögnek, megőrülnek a fájdalomtól, majd a tünetek megjelenése után egy-másfél évvel meghalnak. A betegséget valójában mezoteliómának, rosszindulatú mellhártyadaganatnak, röviden mellhártyaráknak hívják, és szinte kizárólag azbesztmérgezés okozza. Lőrinciben pedig ha valamiből, azbesztből sok van: évtizedekig üzemelt itt egy azbesztcement- és eternitgyár, amelynek most csak romjai hevernek az azbesztes porban. A gyárterület jelenlegi tulajdonosa egy fantomcég, a korábbi tulajnak, az államnak pedig ötlete sincsen, kinek kellene elszállítania az azbesztet, és hogyan lehetne megakadályozni, hogy még 20-30 év múlva is mindig mindenkinek legyen azbesztos ismerőse Lőrinciben.
Csak annyit mondok, hogy nálunk a január eddig mindig üresjárat volt, alig volt munka. Most meg nem bírjuk kivenni a szabadságot, annyi halotti koszorút kell csinálni, folyamatosan, egész évben, már januárban is
– mesélte csevegve a Heves megyei Lőrinci egyik virágboltjában egy fiatal eladó. „Mi csak a halottakat látjuk, nem tudjuk, mennyi azbesztos beteg van, vagy hány esetben bizonyított, hogy az azbeszt okozza a bajt. Én nem is félek a betegségtől, ami elő van írva, úgyis jön” – tette hozzá egy idősebb kolléganője, aki szerint a virágboltban mindig remek a hangulat, nem hagyják, hogy a napi tucatnyi halotti koszorú elrontsa a kedvüket.
Az azbesztózis lényegében az azbeszt okozta légzőrendszeri betegségek összefoglaló neve. Ezen betegségek közül a legagresszívabb a mezotelióma, amely gyógyíthatatlan, és általában a diagnózis után 12-18 hónapon belül halálhoz vezet. A betegség akár 20-30 évig is lappanghat, és lehetetlen korai stádiumban kiszűrni, amikor pedig már megjelennek a tünetek, késő. Kezeléssel legfeljebb enyhíteni lehet a tüneteket, és valamelyest meg lehet hosszabbítani a beteg életét. A betegségnek két ismert túlélője van: Stephen Jay Gould paleontológus, aki miután kijelentette, hogy a betegség halálozási statisztikái hasznos absztrakciók, de nem a végzetet jelentik, még 20 évig élt; a náci haláltáborokat is túlélő Paul Krausnál pedig 1997-ben diagnosztizáltak mezoteliómát, és még most él.
Túlzás is lenne azt állítani, hogy a virágbolt forgalma kizárólag az azbeszt okozta rosszindulatú mellhártyadaganatban, tudományosabban szólva mezoteliómában elhunyt betegek miatt nőtt volna meg. „Nem igaz, hogy velük van tele a temető, pánikkeltés, amit a média csinál. A temető nyolcvanévesekkel van teli, és igen, vannak mezoteliómás betegek is. Nem tudom, hogy pontosan mennyi, vagy hogy több-e az országos átlagnál, erről az ÁNTSZ-t kellene megkérdezni.
Azt tudom, hogy ez a probléma nem most, a bontással kezdődött, hanem harminc éve,
amikor elkezdték gyártani az azbesztalapú termékeket, és a gyerekek azbeszttel festették ki indiánosra az arcukat, úgy rohangáltak" – mondta a szomszédos, az azbesztszennyezéssel szintén érintett Zagyvaszántó egyik háziorvosa, aki nem vállalta névvel a nyilatkozatát, mert már bizalmatlan az újságírókkal szemben.
Lőrinci az elmúlt hónapokban azért vált egyfajta újságíró-Disneylanddé, mert kiderült, hogy az évtizedekig itt működő, majd 2004-ben bezárt cement- és eternitgyárat új tulajdonosa teljesen szabálytalanul bontotta le. A törmeléket és a 60-70 tonna azbeszttel szennyezett veszélyes hulladékot a helyszínen hagyta, így az azbeszt továbbra is szabadon szennyezi a környéken lakók tüdejét.
Az azbeszt okozta légzőszervi betegségek lappangási ideje nagyon hosszú. Akik most küzdenek a betegséggel vagy halnak bele Lőrinci környékén, évtizedekkel ezelőtt betegedtek meg, amikor az állami tulajdonú gyár még üzemelt.
A Lőrinciről szóló cikkekben általában az szerepel, hogy az egykori cementgyárhoz közeli településeken 2006 és 2012 között az országos átlag harmincháromszorosára emelkedett a mezotelióma miatti halálesetek száma. A pontos adatokhoz való hozzáférés és azok értelmezése azonban nem egyszerű. A rákos megbetegedésekről statisztikát nem az ÁNTSZ, hanem a Nemzeti Rákregiszter vezet, külön engedély nélkül a megyei szintűnél részletesebb adatokhoz nem lehet hozzáférni. Az engedélyükre jelenleg is várunk. A nyilvános adatok szerint
tehát ez idő alatt átlagosan összesen minden megyére 66 beteg jutna. Heves megyében ehhez képest a 12 év alatt összesen 90 beteg volt. Ez tehát nem tűnik kiugrónak, és ez alapján a harmincháromszoros szorzó mindenképpen túlzás, azt azonban nem tudni, a megyében mennyire egyenlően oszlik meg a betegek száma. A Heveshez hasonló népességű Komárom-Esztergom megyében, ahol szintén üzemelt egy azbesztalapú építőanyagokat gyártó üzem, ugyanezen idő alatt 127 mezoteliómás beteget regisztráltak, ugyanakkor a szintén hasonló népességű Zalában csak 28-at.
Az azbesztszennyezés miatt kialakult egészségügyi helyzetet persze akkor sem lehet elbagatellizálni, ha nem pont harmincháromszoros a mezoteliómás betegek aránya a térségben. Ahhoz ugyanis biztosan elég magas, hogy a mátraházai tüdőgondozóban már a lakhelyük alapján diagnosztizálják a mellhártyarákos betegeket.
Egyik szomszédom azbesztos, ő mesélte, hogy mikor Mátraházán elmondta a panaszait, meg hogy honnan jött, csak legyintettek, hogy ez bizony mezotelióma lesz
– mesélte az egykori gyár melletti kocsmában egy férfi.
Az azbesztet a XIX. században kezdték el használni Nagy-Britanniában, ahol elsőként gőzgépek szivattyúihoz használták fel szigetelőanyagként. Az azbesztnek egyébként sok kiváló tulajdonsága is van, nagyon jó szigetelő, ráadásul éghetetlen és rendkívül olcsó.
Az anyag veszélyeire először egy brit kutató hívta fel a figyelmet egy könyvében, amelyben azt is megírta, hogy a brit kormány már 1889-ben tudta, mennyire veszélyes anyagról van szó.
Az első riportsorozat, amely felhívta a közvélemény figyelmét a problémára, 1906-ban jelent meg. Ám csak jóval később, 1931-ben kezdett a brit kormány az azbesztipar szabályozásához: ellenőrzést írt elő a poros munkahelyeken, röntgenvizsgálatokat az alkalmazottak körében, és kárpótlást a munkaképtelenné vált dolgozók számára. Az 1931-es angol azbeszttörvény volt az első hivatalos elismerése annak, hogy a veszély létezik.
A lőrinci gyár környékén élő mezoteliómás betegek többsége nem idős ember, hanem 30-40 éves férfiak és a nők. Az ő tüdejük még gyerekként ment tele azbeszttel. Sosem dolgoztak a gyárban, csak mellette jártak oviba, iskolába, vagy éppen a szomszédságában laktak. Ilyen volt a legismertebb lőrinci mellhártyarákos beteg, György Zsolt is, aki a múlt héten – mielőtt még beszélhettünk volna vele – a felesége karjaiban meghalt a mátraházai tüdőszanatóriumban.
Ő volt az első olyan lőrinci beteg, aki arcával vállalta a sajtóban, hogy a betegségéről és a település helyzetéről beszéljen. Ez egy nagyon fontos lépésnek bizonyult. Így szerzett ugyanis tudomást az azbesztózisos betegekről dr. Igyártó Göngyi ügyvéd, aki megkérdezte Zsoltot, indított-e pert ő és a hozzá hasonló betegek azbesztmérgezése miatt.
Csak néztek rá: pert emiatt? Fogalmuk sem volt arról, hogy jogukban áll valakit felelősségre vonni és kártérítést kérni a helyzetükért.
Ma már nyolc beteget, illetve az elhunytak hozzátartozóit képviselem azbesztperekben" – mondta az Indexnek Igyártó Gyöngyi. A betegek azért sem gondolták, hogy perelhetnek az állapotuk miatt, mert maga az azbesztmérgezés már régen történt. Azt hitték, a követelésük már elévült, hiába csak most derült ki a hosszú lappangási idő miatt a hatása. „Van egy olyan kitétel is a törvényekben, hogy ha az ember nem tudja, hogy egy bizonyos esemény vagy körülmény miatt kár éri, akkor a kár tudomására jutása után egy évig még indíthat pert. Ez esetünkben azt jelenti, hogy a diagnózis után egy évig lehet pert indítani" – mondta az ügyvéd.
Igyártó így folyamatosan versenyt fut az idővel, hogy még a betegek életében döntés születhessen a kártérítésükről. Nincs könnyű helyzete, ugyanis két rosszul megfogalmazott jogszabály miatt a bíróságok egyelőre azt sem tudják eldönteni, hogy ki képviselje az államot az ügyben, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő. Sőt még azt sem, hogy melyik bíróság az illetékes.
„Addig ment a huzavona arról, hogy akkor most a Pesti vagy Budai Központi Kerületi bíróság az illetékes, hogy végül megemeltük a követelések összegét, most már összesen 395 millió forint van peresítve, fejenként 20-40 millió általában, de György Zsolt például 100 millióért perelt. Így az ügyek a nagyobb összegek miatt átkerültek a Fővárosi Törvényszékre, amely azonban csak egy ügyet, György Zsoltét fogadta be, a többiről viszont az Ítélőszék dönti majd el, hol kell tárgyalni őket” – mondta Igyártó.
Zsolt egyébként a végrendeletében rendelkezett arról, hogy halála utána családtagjai képviseljék a bíróságon.
Olyan, mintha az ügyfeleim a siralomházban élnének. A halálos ítéletet kihirdették, de nem tudni, mikor hajtják végre
– mondta az ügyvéd, aki mindenütt sürgősségi kérelmekkel próbálja gyorsítani az ügymenetet. Egyelőre nem sok sok sikerrel. „Peren kívül is próbáltunk megegyezni a Nemzeti Vagyonkezelővel, de a levelet válaszra sem méltatták" – mondta.
Az ügyben az MNV-t is megkerestük, de ott azt mondták, mivel peres eljárás van folyamatban, nem fognak nekünk válaszolni.
Az egykori cementgyár Lőrinci (Selyp) és Zagyvaszántó között található, ezért főként ennek a két településnek a lakóit érinti a levegőben szálló azbeszt, illetve a gyárból korábban a házak szigeteléséhez elszállított azbeszt. A két településen összesen jelenleg körülbelül 7600 ember él. Lőrinci lakossága az elmúlt években jelentősen csökkent, a polgármester szerint azért, mert élhetetlenné vált a város a környezetszennyezés miatt, és az emberek menekülnének. A legtöbbjüket az tartja a városban, hogy az ingatlanokat szinte lehetetlen eladni.
Az ország másik, azbeszttel súlyosan szennyezett térsége a Komárom-Esztergom megyei Nyergesújfaluban és környékén található, ahol szintén évtizedekig gyártottak azbesztcementet és eternitpalát.
A helyi háziorvosok minden évben beszámolnak a lakosság egészségügyi állapotáról az önkormányzatnak. 2013-ig azonban még nekik sem tűnt fel, vagy nem jelezték, hogy mekkora a baj. Az önkormányzat mindvégig külső szemlélőként, az események elszenvedőjeként nézte végig a probléma forrásának, a cementgyárnak a kálváriáját. „Mindenről csak utólag, a sajtóból értesültünk, a privatizációról és a további tulajdonosváltásokról is. Úgy követjük az eseményeket, mint bármelyik állampolgár, ugyanis hiába van a gyár a város területén, velünk soha senki nem egyeztette, hogy mi legyen az üzem sorsa" – mondta az Indexnek Víg Zoltán, Lőrinci polgármestere. „Az azbesztprobléma nem új keletű, és a jelenlegi helyzetért sem csak a mostani tulajdonos a felelős″ – tette hozzá.
Az azbesztfelhasználást tiltó EU-s szabályok miatt bezárt, majd felszámolt gyár történetében pedig volt néhány olyan kanyar, amelynél valószínűleg felsikított volna a város mindenkori vezetése, ha tudnak róla, mi is történik. A tulajdonviszonyok így alakultak az elmúlt húsz évben:
Ennyi tulajdonos közül nehéz megmondani, hogy ki terhel a felelősség a Selypi-medence azbesztszennyezéséért. Az ügyben illetékes Földművelésügyi Minisztérium szerint három felelős van,
Mivel a jelenlegi tulajdonost nem sikerült elérni, megkérdeztük a felszámoló céget, tudnak-e az azbesztszennyezéssel kapcsolatos felelősségükről, illetve hogy indult-e ellenük eljárás emiatt. Azt válaszolták, nincs tudomásuk ilyesmiről.
Az állam felelősségét vagy annak hiányát már nehezebb volt kinyomozni, ugyanis még arról sincs teljesen világos képe a kormánynak, hogy melyik tárca a felelős. Nem szeretném untatni az olvasót azzal a pingpongjátszmával, amit a minisztériumok folytattak a kérdéseimmel, a lényeg, hogy a probléma szétfolyik a tárcák kezei között, mert mindegyik csak részben érzi a felelősségét a helyzet kezelésében.
A zöldhatóság (teljes nevén: Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség) szeptemberre ígérte a polgármesternek a probléma átmeneti megoldását a terület lefedésével, ez azonban nem történt meg. Nyáron, szárazabb napokon néha kijöttek és locsolták a port, hogy ne szálljon. A helyiek szerint ez nem sokat segített, és mostanság már nem is jönnek.
A Selyp Invest Kft.-t, amelynek kötelessége lenne az azbesztes törmelék elszállítása és a terület azbesztmentesítése, a zöldhatóság megbírságolta, illetve ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést is tett a rendőrségen környezetkárosítás miatt. Ugyanebből az okból a katasztrófavédelem is tett feljelentést. Ezt a két ügyet azóta egyesítette a Hatvani Rendőr-főkapitányság, és ügyészi felügyelet alatt folytatja a nyomozást. A Selyp Invest egyébként korábban azt állította a polgármesternek, hiteles szakmai kimutatást készítettek arról, hogy a területen nincs mérgező anyag, és a törmelék nem veszélyezteti a terület lakosait.
Kérdéseinkkel megkerestük dr. Szabó Zsoltot, a térség országgyűlési képviselőjét, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárát is. Szabó azt mondta, nem tud többet elmondani, mint a Földművelésügyi Minisztérium, de azt még hozzátette, mindent megtesz a helyzet mielőbbi rendezésért.
Lőrinciben egyébként nem a cementgyár az első, korábban állami tulajdonú gyár, ami a privatizálása után egy romhalmazként a városra maradt. A cementgyárral szemben álló egykori cukorgyár is hasonló sorsra jutott. Az új tulajdonosa, a Heves Acél jelenleg felszámolás alatt áll, a gyárépületet már lebontották, a fémhulladékot összeszedték és elvitték, de a területen még most is halmokban áll a törmelék: a műanyag és azbesztes szigetelés is.