Index Vakbarát Hírportál

A kormány elmagyarázta, hogy valójában megtakarítás a fizetős M0-s

2014. december 23., kedd 09:20

Az ország nagy része jól jár az útdíjjal. Megtakarítást jelent az útdíj. Mindenki ki fogja bírni, hogy havi két gombóc fagyi árával hozzájárul a költségvetéshez. Ilyen érvekkel védte a kormány az útdíjat azon a parlamenti ülésen, amelyet az MSZP kezdeményezésre hívtak össze. Az ülés rekordgyorsan véget ért, a Fidesz-KDNP ugyanis bojkottálta azt. Így is hallhattunk azonban erős mondatokat.

Az év talán legabszurdabb, de mindenképpen a legrövidebb parlamenti ülését tartották kedd reggel. A képviselők azért gyűltek össze karácsony előtt egy nappal, hogy az MSZP kezdeményezésére az útdíjról tárgyaljanak, és arról szavazzanak, hogy ne lehessen pénzt szedni az elkerülő utak, például  az M0-s használatáért.

A Fidesz és a KDNP már vasárnap jelezte, hogy nem megy el az ülésre, amelyet "kutyakomédiának" tart, és a kedd reggel látottak valóban elég abszurd cselekménysorra álltak össze.

A teremben csak az MSZP-sek, jobbikosok, LMP-sek, illetve a független képviselők (DK, Együtt, PM, Fodor Gábor) ültek, és velük csupán egy szem képviselő, a KDNP-s Rubovszky György és három államtitkár nézett szembe.

Ránézésre egyértelmű volt tehát, hogy nem lesz itt semmiféle vita vagy szavazás, a  napirend előtti hozzászólásokból azonban mégis megtudtuk, kinek mi az álláspontja az autóutak fizetőssé tételéről. 

 

Az útdíj és a két gombóc fagyi

Fónagy Jánosnak, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárának jutott a szerep, hogy háromszor is válaszoljon a képviselőknek, és háromszor is megvédje, dicsérje, magasztalja az útdíjat. Ilyen érveket hallhattunk az államtitkártól az útdíj mellett - már amikor éppen nem nyomta el az ellenzéki képviselők bekiabálása és hahotázása. Kapaszkodjanak meg:

Az ellenzékiek tényleg a hasukat fogták a nevetéstől, amikor a fenti érvek elhangoztak. Reagálni a házszabály  miatt  nem tudtak.

Itt véget is ért az ülés, mert a kormánypárti képviselők hiányában a napirendet se tudták megszavazni. L. Simon László államtitkár még a szavazások előtt elhagyta a termet, így csupán 3 kormánypárti maradt gombot nyomogatni. Komikus volt, ahogy Latorcai János levezető elnök teátrálisan megkérte a teremszolgákat, hogy tereljék  be a folyosón esetleg lézengő képviselőket szavazni, holott mindenki tudta, hogy a fideszesek messze elkerülik most a termet.

Délben ugyanakkor újra összeülnek a képviselők, az Áder János államfő által visszadobott törvényeket szavazzák meg újra. Az egy teljesen másik ülésnek számít, és a fideszesek és a KDNP-sek is jelen lesznek.

Rovatok