Index Vakbarát Hírportál

Milliárdos tartozásuk van a pártoknak

2014. december 23., kedd 06:28

Még a Nemzeti Adó- és Vámhivatal sem tudja behajtani azokat a tartozásokat, amelyeket a jelöltállítási ívüket még mindig őrizgető jelöltekre és jelölőszervezetekre szabtak ki a választási bizottságok - írja a keddi Magyar Hírlap.

Ahogy arról korábban mi is írtunk, sok jelölt és párt nem volt tisztában azzal - vagy nem is érdekelte -, hogy a törvény kimondja: az aláírásgyűjtésben megrongálódott, vagy akár csak késve leadott ajánlóívek után is súlyos büntetést - darabonként a minimálbér felének megfelelő, 50 750 forintot - kell fizetni.

Az országgyűlési és az európai parlamenti választások idején 1,9 milliárd forint megfizetésére kötelezték a mulasztókat, a Nemzeti Választási Iroda összesítése szerint mostanáig potom 18 millió forintot sikerült behajtani.

Mintegy nyolcvan jelöltnek és szervezetnek kellett volna fizetnie, de csak tizenheten tettek eleget a kötelezettségnek. A parlamentbe jutott pártok a választás után letudták a bírságokat, az idén először alkalmazott választási rendszer bőkezű juttatásai megcsapolására alakult fantompártok azonban továbbra is vaskos összeggel tartoznak.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Magyar Hírlap megkeresésére annyit közölt, hogy a behajtási eljárások kezdeti szakaszában jellemzően vagyonfeltárás történik, ezt követően lehet a végrehajtást megindítani, eddig 1,2 millió forintot tudtak így beszedni.

Rovatok