Index Vakbarát Hírportál

Magyarország egy van, annak Kormánya egy van

2014. december 30., kedd 16:05

„Magyarország egy van, annak Kormánya egy van. Aki itt él, dolgozik annak kötelessége megfelelni a vele szemben támasztott követelményeknek” – áll a nyilvános köszönőlevélben, melyet Szigetvár polgármestere, Vass Péter írt a kormányhoz, miután a város önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatként 111 milliós támogatást kapott. Ezzel az összes 60 napon túli tartozást és közüzemi tartozást fedezni tudják – pontosan annyi pénzt kaptak, amit erre a célra kértek.

A polgármestert telefonon is megkerestük, azt mondta, a minimum, hogy megköszöni a gesztust, mivel nem minden önkormányzat kapott annyi pénzt, amennyit kért. Legfőbb tételként az oktatási intézmények épületeinek fenntartását emelte ki.

A levél teljes szövegét változtatás nélkül közöljük:

„Erről beszéltem!

Magyarország egy van, annak Kormánya egy van. Aki itt él, dolgozik annak kötelessége megfelelni a vele szemben támasztott követelményeknek. Ahhoz, hogy ez a megfelelés gördülékeny és elfogadható legyen meg kell lenni a megfelelő kapcsolatoknak, mind a Kormány felé, mind a választópolgárok felé. Jelen esetben kormányunk gesztust gyakorolt Szigetvár Város Önkormányzata felé, melyet akkor lát biztonságosan, ha a megfelelő személyek is jelen vannak az önkormányzat épületében. Mi, a város jelenlegi irányítói nem csak most, hanem egészen 2019-ig meg szeretnénk, meg akarunk, és meg is fogunk felelni a Kormányunknak. Nekünk jelen esetben semmi más dolgunk nincs, mint meghálálni azt a gesztust, amit a város kapott, meghálálni pedig tisztességes munkával, költséghatékony és költségcsökkentő gazdálkodással lehet. Azért van erre szükség, mert a jelenlegi önkormányzati rendszer kissé alulfinanszírozott, tehát gesztusra szükség lesz, de és itt van a mi felelősségünk, csak megfelelő, az állam által elfogadható mértékben.

Végezetül szeretném megköszönni mindazok munkáját, akik segítségemre voltak abban, hogy városunk tovább tudjon működni, kisebb nagyobb zökkenőkkel. Ezáltal több, mint 10.000 szigetvári polgár részére vált biztosítottá az önkormányzati szolgáltatások teljes köre. Köszönjük!

Szigetvár, 2014. december 30.

Tisztelettel:

Szigetvár város polgármestere: Dr.Vass Péter s.k.”

Rovatok