Index Vakbarát Hírportál

Szilveszter éjszaka mínusz húsz fok is lehet

2014. december 30., kedd 18:28

Szilveszter éjszakáján a vastag hóval borított délnyugati tájakon -15 foknál is hidegebb lehet - írta előrejelzésében az Időkép.hu. Az év utolsó napjaiban észak, északkelet felől hideg, sarkvidéki eredetű levegő árasztja el hazánkat, elkel majd a vastag kabát, sapka, sál, kesztyű - éjszakánként nem lesznek ritkák a -10 fok alatti fagyok.

Zord idővel búcsúzik 2014

Szilveszterre nyugalomba jut a hideg levegő, sok napsütésre, de nagyon hideg időre van kilátás. Hajnalban többfelé is -10 fok köré, kevéssel az alá csökken majd a hőmérséklet, sőt a vastag hóval borított délnyugati tájakon -15, -20 fok sem kizárt, és napközben is több helyen -5 fok körül alakul csupán a csúcshőmérséklet.

Szilveszter éjszakáján hasonlóan erős fagyokra készülhetünk, a szabadban szilveszterezés akár veszélyekkel is járhat.

Péntektől fokozatosan enyhülni fog az idő, a hétvégén már többfelé fagypont fölé emelkedik napközben a hőmérséklet, és a kemény éjszakai fagyok is jelentősen szelídülnek. Többfelé megerősödik a szél, és szombat délutántól csapadék is várható.

Megint nem fogunk korizni a Balatonon

A jégen tartózkodás szabályaira hívta fel a figyelmet a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság.

A Balaton térségében éjszaka mínusz 10-15 fokig is lehűl a levegő, és napközben sem melegszik fel mínusz 5 fok fölé, ami kedvez a jegesedésnek. A jogszabály szerint akkor lehet a szabad vizek jegén tartózkodni, ha az kellő szilárdságú, nem olvad és nem mozog. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ehhez legalább tíz centiméter vastagságú jég kell. Ahhoz, hogy a Balatont ilyen vastag jég borítsa, vagyis beálljon a jég a tavon, két hétig tartó hasonló időjárásra lenne szükség, márpedig az előrejelzések szerint egy hét múlva enyhülni fog az idő.

Tilos jégre menni éjszaka, a kikötők területén, járművel vagy rossz látási viszonyok között. A rendőrség csak súlyosabb szabálysértés esetén tesznek feljelentést, illetve szabnak ki ötezer és ötvenezer forint közötti helyszíni bírságot.

Fokozottan ügyelni kell a háziállatokra

Fokozott odafigyelésre kéri az állattartókat az Orpheus Állatvédő Egyesület a szilveszteri petárdázás miatt, ami sok háziállatnál okozhat pánikot. Az óévbúcsúztatókor használt pirotechnikai eszközök hang- és fényhatásai miatt a háziállatok elszökhetnek, elkóborolhatnak, vagy akár félelmükben harapóssá is válhatnak.

Az egyesület azt tanácsolja a gazdiknak, hogy erre az időszakra biztosítsanak háziállatuknak a közvetlen utcai hangoktól elszigetelt helyet, mint például belső szobát, udvarrészt, garázst. A félősebb állatok esetében az állatorvos által ajánlott nyugtató szerről is érdemes gondoskodni.

A kutyában lévő kötelező mikrochip legyen a gazda adatait tartalmazóan beregisztrálva, emellett a kutyákra és macskákra érdemes bilétás nyakörvet kötni, amin szerepel a gazda címe, telefonszáma és neve. A bajok megelőzése érdekében december 30. és január 2. között a kijelölt sétáltató helyeken is pórázon sétáltassák kutyájukat.

Több budapesti hajléktalanszálló már megtelt

Nyolcvanöt százalékos volt a hajléktalanszállók kihasználtsága Budapesten az elmúlt éjszaka - közölte a Menhely Alapítvány módszertani munkatársa az MTI megkeresésére.

Tizenkilenc fővárosi szállóban 1961 férőhely van, és körülbelül háromszáz maradt üresen. Ezek többsége az öt legnagyobb szálláson van, mert a sok embert befogadó és a város szélén lévő intézmények kevésbé népszerűek. A kisebb, "családiasabb", a városközponthoz közelebb lévő, főleg civil fenntartású szállókban 99,6 százalékos volt a kihasználtság, tehát ezek gyakorlatilag megteltek.

Ezekre a hajléktalan-szálláshelyekre bárki bemehet az utcáról, az utcai szolgálatok, krízisautók is bevihetnek vagy a diszpécser is irányíthat embereket ilyen szállásokra.

Kérik, hogy aki kihűlés veszélyének kitett embert lát, értesítse a hajléktalanellátás 24 órában működő diszpécserszolgálatát, az rövid időn belül krízisautót küld a helyszínre, és a szakemberek megfelelő segítséget nyújtanak. Budapesten a 338-4186-os számon lehet bejelentést tenni, vidéken pedig a helyi ellátó szervezeteket vagy a mentőket lehet hívni.

Rovatok