Index Vakbarát Hírportál

Februárra készül az egyetemek etikai kódexe

2015. január 2., péntek 11:27

Megkezdődött az egyetemek szakmai-etikai chartájának kidolgozása a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájánál, írja az MTI. A dokumentumot februárban fogadhatják el, és a január 1-től hivatalba lépett új HÖOK-elnök, Gulyás Tibor szerint ezt az utóbbi időszak gólyatábori történései is időszerűvé tették.

Gulyás az MTI-nek adott interjút, ebben kiemelte, hogy az elfogadásra váró dokumentumban nagyobb hangsúlyt kap majd a hallgatók oktatói véleményezésének lehetősége, illetve a hallgatói önkormányzatok gazdálkodásának javítása. Emellett kiemelte még, hogy mindent meg kell tenni, hogy ne fordulhassanak elő erőszakos cselekmények a gólyatáborokban.

A HÖOK-elnök külön kitért a fonyódligeti esetre, ahol az elkövető előélete alapján feltételezhető volt, hogy nem tud megfelelően viselkedni közösségben. Ennek megoldására Gulyás szerint a felelősségvállalást kell tisztázni a szervezők, a rendezvényt biztosító cég, az egyetem és a hallgatói önkormányzat között, erre több javaslatuk is van.

Továbbá hozzátette, hogy megkezdődött a szakmai-etikai charta kidolgozása, ennek elkészülését a februári közgyűlésre várják. Ennek a chartának a lényege, hogy rögzítik benne a hallgatói önkormányzat vezetőire és a közösségre vonatkozó magatartásmintákat és felelősségi elvárásokat. Ezekhez kapcsolódóan kerül bele a kódexbe az említett magatartásminták megsértéséből adódó szankciók és vizsgálatok lefolytatásának lehetősége.

A februári közgyűlésen döntenek a HÖK-re vonatkozó általános választási szabályokról is, mint az időtartam, az újraválasztás és a hallgatói kapcsolattartás.

Gulyás végül arra is kitért, hogy szükségesnek érzi aktualizálni az ösztöndíj-rendeletet és emelni a juttatásokat, mivel szerinte a mostani szabályozás komoly egyenlőtlenségeket mutat.

Rovatok