Kedden jelent meg a parlament honlapján Semjén Zsolt válasza a DK-s képviselő, Oláh Lajos kérdésére a 12–18 évesek drogtesztjével kapcsolatban. A miniszterelnök-helyettes sok konkrétumot egyelőre nem árult el, de az kiderült a leveléből, hogy kishitűségről nincs szó.
A kormány határozott célja, hogy ebben a ciklusban megtisztítsa Magyarországot a drogmaffiától.
– írta.
Semjén visszautalt Orbán Viktor december közepi rádióinterjújára, amelyben szerinte a miniszterelnök világossá tette: a kormány célja, hogy megvédje a kábítószertől a magyar családokat, és segítse a szülőket ebben a küzdelemben. „Ennek a segítségnek az egyik lehetősége, hogy a szülő külön kérésére minden iskolában elvégezhető legyen a drogteszt” – írta Semjén. Megjegyezte még, hogy az ügyet a kormány nem tárgyalta.
A drogtesztügy december eleje óta függőben van. Az eredetileg bedobott elképzelés az volt, hogy a 18 év alatti fiatalokat, a politikusokat és az újságírókat köteleznék szűrővizsgálatra.
A Fidesz-frakció december 8-án döntött arról, hogy feltételekkel ugyan, de támogatja Kocsis Máté javaslatát. Annyi már akkor kiderült, hogy inkább az önkéntes verziót vezetnék be, azt is főleg a fiatalok számára.
Karácsony előtt Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője is azt mondta, hogy a fiatalok esetében szülői hozzájárulással látja bevezethetőnek a drogtesztet.