Index Vakbarát Hírportál

60-an távoztak a Miniszterelnökségtől

2015. január 7., szerda 15:09 | aznap frissítve

November végén derült ki, hogy 10 órás munkaidőt vezettek be a Miniszterelnökségen, ami miatt több családos dolgozó kénytelen volt felmondani, mivel a fél hatig tartó munkarend miatt nem tudták volna odaérni gyermekükért az óvodába, iskolába.

A Magyar Narancs most a Miniszterelnökségtől megtudta, hogy novemberben és decemberben 60-an távoztak a tárcától, ebből három kormánytisztviselő lemondott, 53 munkatárs közös megegyezéssel távozott, 7 alkalmazottnak pedig a próbaideje alatt szűnt meg a munkaviszonya. A lap arra nem kapott választ, hogy a 60 távozó között hány volt vezető beosztású.

A Miniszterelnökség válasza szerint a távozások nem okoztak fennakadást a minisztériumi munkában, sőt a november elsejét követően megszűnt jogviszonyok után az új munkatársak már meg is érkeztek a tárcához.

Lázár János tárcavezető a 10, sőt akár 12 órásra nyúló munkaidővel kapcsolatban korábban azt nyilatkozta, hogy "a szolgálatnak és így a munkaidőnek nálunk kezdete van, vége nincs, ezért a Miniszterelnökség sajnos valóban nem egy családbarát munkahely. De ezt tudja és tudta minden munkavállaló, aki nálunk vállalt vagy vállal munkát".

Szintén mai hír, hogy a Miniszterelnökséghez tartozó vidékfejlesztési államtitkárság hétfő óta Kecskeméten működik, ám a 110 fős létszámából mindössze 64-en kezdtek el dolgozni az új irodában, mivel többen nem vállalták a vidékre költözést.

UPDATE: Lapszemlénk megjelenése után a Miniszterelnökség jelezte: az elmúlt időszak távozóinak nem lehetett és nem is volt köze a több mint két évvel korábban bevezetett 10 órás munkaidőhöz.

Rovatok