Bezárás fenyegetett egy apró baranyai általános iskolát, az új főigazgató azonban meglátott valamit a festői szépségű környezetben és az oda járó nyolcvan gyerekben. Véget vetett a prédikálásnak, a 45 perces monoton óráknak, a könyv feletti magolást pedig felváltotta az erdőben tartott környezetóra. Szerinte minden gyerekhez tartozik egy kulcs, az oktatásba pedig olyan tanárok kellenek, akik hajlandóak ezt megkeresni.

Ha el kellett volna képzelnem egy általános iskolát, ahol merőben más módszerekkel tanítják a gyerekeket, sokat rajzolnak, zenélnek, járják a természetet, egy drága alapítványi magániskola ugrott volna be, ahol a tehetős szülők súlyos összegeket fizetnek azért, hogy kiszabadítsák gyereküket az évtizedek óta ugyanazzal a módszerrel dolgozó pedagógusok karmai közül. Még véletlenül sem gondoltam volna, hogy ez a bizonyos iskola egy eldugott pécsi városrész, még eldugottabb részén fekszik, az épület még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető modernnek vagy jó állapotúnak, a gyerekek nagy része pedig halmozottan hátrányos helyzetű.

A pécs-somogyi bányatelepi általános iskolának nagyon jót tett, amikor szeptember elején új innovációs programot indított el itt a főigazgató. Bár a tanárok egy része valószínűleg ennek pont az ellenkezőjét gondolta, hiszen Csovcsis Erika az átalakításokat azzal kezdte, hogy lecserélte az akkor tanári kar egy részét. Erika ugyanis úgy látja, olyan pedagógusok kellenek, akik tudják: attól, hogy hangosabban üvöltenek, még nem változik semmi.

Amikor először kijöttem ide, arra gondoltam: gyönyörű helyen van az iskola, körülöleli a Mecsek, pár lépés az erdő, kár lenne, ha bezárnák. Mivel a tanulók száma folyamatosan csökkent, így ez a sors várt volna rá

– mondja Erika. Jelenleg a 85 tanuló közel harmada sajátos nevelési igényű, a többiek nagy része pedig hátrányos helyzetű, ami jelen esetben azt jelenti, hogy “nem csak szegények, szociális és családi értelemben is rosszabb helyzetben vannak”.

• Jó napot kívánok igazgató néni!
• Jó napot kívánok

Nem volt olyan gyerek ottjártunkkor, aki a nagy rohangálás közben ne szakított volna időt rá, hogy egy másodpercre megálljon, és köszönjön. Erika szerint az elmúlt három és fél hónaptól még nem kell csodákat várni: nem lett mindenki színötös tanuló, annyi azonban már látszik, hogy sokkal nyugodtabbak a gyerekek.

“Sokkal jobb állapotban vannak a tanulók, de még előfordulnak néhányuknál dühkitörések. Ők azok a gyerekek, akik nem tudják kontrollálni a viselkedésüket, mert “otthon is azt látták, hogy előbb ütünk és utána kérdezünk”.

A hip-hop úgy tűnik igen, a művészeti foglalkozás órán ugyanis egy laptop mögött ülve rakja be egymás után a számokat. DJ-karrierjét egy hirtelen mozdulattal két hetedikes lány töri ketté, amikor a laptop mögé lépve elindítanak egy Justin Bieber számot. A foglalkozást a természetet is oktató Tamás tartja, aki kissé értetlenkedve fogadja kérdésemet.

Miért ne hagynám, hogy YouTube parti legyen óra közben? Ha ők szeretnének zenét hallgatni, felőlem. Egy szabály van: ne legyen olyan hangos, hogy másokat zavarjon, és ne trágár szövegű dalokat válasszanak

– mondja.

Erika azt mondja: nem állítják be úgy magukat, mint akik feltalálták a spanyol viaszt, nagyon sok oktatási módszert ismernek, és mindegyikből átvették azt, ami szerintük jó. Az iskola sajátos kettősséget mutat: egyrészt semmi sem olyan, mint egy átlagos általános iskolában, szinte nincs olyan négyzetmétere az épületnek, amit ne díszítenének színes rajzok és festmények, másrészt vannak dolgok, amik itt sem működnek másként. Illik előreköszönni a tanárnak, nem rohangálni ész nélkül a folyosón, és a kis étkező felől ugyanaz a jellegzetes menza illat árad, mint bárhol máshol.

A reggelt azonban egészen rendhagyó módon kezdik: szeretnék ha lenne egy átmenet az otthon és az iskola között, ráhangolódás – ahogy Erika hívja, ezért nem a történelemkönyvet csapják fel az első órán, inkább nyolctól-kilencig beszélgetőkört tartanak, a gyerekek átbeszélik a tanárokkal, hogy kivel mi történt, és közben megreggeliznek. Ezt követi két epoha, és ezzel vége is az aznapi tanítás hivatalos részének.

Az epoha azt jelenti, hogy egy tantárgyat három héten keresztül, napi másfél órában tanulnak, az órák nem váltakoznak 45 percenként. Ez a módszer lehetővé teszi, hogy sokkal jobban elmélyüljenek egy témában, mint ha 45 percig hallgatnának például a francia forradalomról, majd a tízperces szünet után már a nyitvatermők-zárvatermők értelmét magyaráznák nekik.

Ez utóbbi az, amiről Erika szerint teljesen felesleges egy kilencéves gyereknek tanulni. “Bőven ráér tizennyolc évesen erre, de csak akkor, ha érdekli. Egyébként, ha nem érdekli, az sem baj. Én se kezdek semmit több évtizede ezzel a tudással, hogy vannak nyitvatermők és zárvatermők”. Az erdő nagyjából három lépésre van az iskolától, ezért Tamás, ha az időjárás engedi, a természetismeretet is inkább kint tartja.

Erika szerint a gyerekek nagyjából 12-13 éves korukig csak érdeklődnek, kérdeznek és kíváncsiskodnak. Persze, érdekli, hogy mi az a toboz, meg hogy néz ki a légyölő galóca, de a nagyon részletes szakdolgokat csak akkor szabad elővenni, amikor a gyereknek már igénye van rá.

Az iskola vezetése a tapasztalati tanulásban hisz, ez Erika szerint különösen sokat jelent a szociokulturálisan hátrányos helyzetű gyerekeknél, hiszen nekik az elvont gondolkodás sokkal nehezebben megy. “Fogni, csinálni, ezért is fektetünk nagy hangsúlyt a művészetekre is”.

“Övék a gyerek, persze, hogy fontos, hogy együttműködjünk” – mondja Erika a gyerekek szüleiről. Ő azt látja, hogy sokan nyitottak az iskola felé, és bár nehéz azt a korábbi berögződést levetkőzni, hogy ha a tanár keresi a szülőt, akkor biztosan valami baj van a gyerekkel, egyre többen rájönnek, hogy másról is tud beszélni tanár és szülő.

Az iskola kinyitása fontos cél: nem kell egy pedagógusnak megszakadnia, jöjjenek be szülők, asztalosok, civil szakemberek, és beszélgessenek a gyerekekkel, tartsanak foglalkozásokat. “Ezeknek a gyerekeknek leginkább a figyelem hiányzik. Többségük olyan helyről jön, ahol általában sokan vannak szűk helyen, ezért kevés figyelmet kapnak. Ehhez jön még az iskola, ahol egy tanár jut harminc gyerekre. Nálunk az átlagos osztálylétszám tíz-tizenkettő, és sok gyerekkel külön is foglalkozunk. Néha csak elég annyi, ha fél órát odaül melléjük egy felnőtt, és segít nekik a matekban” – mondja Erika.

Az iskola jó híre már a településen kívülre is elért: egy hetedikes lány minden reggel Pécsről jár ki ide, pedig a lakhelyétől pár száz méterre van egy általános iskola. Ő fodrásznak készül, barátnője pedig rektornak. Amikor mondjuk neki, hogy ahhoz előbb tanárnak kell lenni, és hosszú évtizedek után lehet, hogy rektor is lehet belőle, a vállát vonogatja. “Anyukámék akarják, hogy az legyek, nem én találtam ki”.