Index Vakbarát Hírportál

Úgy megrúgta a 16 éves a kismamát, hogy meghalt a magzata

2015. január 8., csütörtök 10:51

A Somogy megyei rendőrség vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek azt az ügyet, amikor július végén Kutason két csoport egymásnak esett botokkal, kövekkel, vascsövekkel felfegyverkezve, és egy kismamát olyan súlyosan bántalmaztak, hogy elvesztette gyermekét.

A rendőrség közlése szerint a nagyatádi rendőrök 8 embert vettek őrizetbe, közülük hét ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Egy 16 éves fiúval szemben azonban életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatták nyomozást, mivel a gyanú szerint ő rúghatta meg azt a helyszínen lévő, 30 hetes terhes kismamát, aki olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy életét csak az orvosi beavatkozás tudta megmenteni, de magzata életét vesztette.

Rovatok