Index Vakbarát Hírportál

Leváltották a tankönyvek kiszállításáért felelős Kello igazgatóját

2015. január 9., péntek 14:29 | aznap frissítve

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közleménye szerint valami mégsem volt egészen rendben a tankönyvek államosított rendszerű kiszállításával. Az Emmi közleménye szerint a

tankönyvellátással kapcsolatos folyamatok elmúlt időszakának értékelését követően változtatás történt a Kello vezetésében.

Január 15-i hatállyal ezért a tankönyvellátásért felelős Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) ügyvezető igazgatói feladatát Arany László Tamás helyett Tőczik Zsolt látja el.

Tőczik Zsolt korábban 13 éven át dolgozott a  Procter & Gamble-nél Budapesten, Belgiumban és Angliában. 2005-től a Fonyódi Ásványvíz Kft. ügyvezető igazgatója volt, 2007-től pedig az Expressz-csoportot vezette.

  A köznevelési államtitkárság közleményében külön kiemeli: mindent megtesz annak érdekében, hogy a tanulók időben megkaphassák tankönyveiket, egyrészt a vonatkozó jogszabályok módosításával és az eljárások további racionalizálásával, másrészt a feladatok végrehajtásának szigorúbb felügyeletével.

Mint megírtuk az őszi szünet kezdete előtt még 15 ezer tankönyv hiányzott az iskolákból (idén országosan 11,8 millió kiadványt kellett kiszállítani az 1,3 millió diák számára). Mi is írtunk arról, hogy Marcaliban a diákoknak egymás tankönyveit kellett fényképezniük, mivel csak minden harmadik kapott például angolkönyvet. A Kello a csúszást azzal magyarázta, hogy a pótrendelés keretében igényelt könyvek egy részéből a kiadóknak sem volt példányuk, így sokat újra kellett nyomtatni. 

A tankönyvkiszállítás államosítása után 2013-ban és 2014-ben is komoly gondok voltak az ellátással, de ezeket, illetve ezek kiterjedtségét az Emmi folyamatosan tagadta. 

Rovatok