Index Vakbarát Hírportál

Abszurd: termékdíjas lett a napelem is

2015. január 10., szombat 23:10 | aznap frissítve

Egy törvénymódosítás ettől az évtől környezetvédelmi termékdíjat ró a napelemekre is, írja a 444.hu . A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség honlapján megjelent közlemény szerint január elsejétől minden napelem után 114 Ft/kg környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni. Ez mintegy 2000-2500 forintos modul áremelést jelent.

A törvény a napelemeket a “Jelentős szennyezést okozó termék- és anyagáramok” kategóriába sorolta, míg például az akkumulátorokat csak a II. kategóriába, a “szennyező termék és anyagáramok” -ba sorolták, amelyikben csak 57 Ft/kg a termékdíj.

A szövetség közlése szerint a napelemek átlagélettartama 35-40 év, és teljes egészében újrahasznosíthatók, hiszen a keretük szilíciumból, azaz a föld ötödik leggyakoribb eleméből és alumíniumból van. A napelemek működésük során csökkentik szén-dioxid kibocsájtást, hiszen megújuló energiából, a nap energiájából állítják elő a villamosenergiát, kiváltva ezzel a hagyományos fosszilis és atomáramot, tehát semmiképpen sem nevezhetők környezetszennyezőnek.

A szövetség szerint az új termékdíjnak és a kiemelkedő ÁFA kulcsnak köszönhetően a határon túli vállalkozások kerülnek helyzeti előnybe, hiszen a termékdíj csak a forgalomba hozót terheli, az ÁFA meg minden környező országban jelentősen alacsonyabb. 

Rovatok