Index Vakbarát Hírportál

Pénteken tizenhat fok lehet

2015. január 12., hétfő 18:38

A hétvégi, meglehetősen mozgalmas időjárás után a következő napokban nyugodtabb, többfelé kifejezetten enyhe időre készülhetünk, a tél egyelőre nem tér vissza - közölte az Indexszel az Időkép.

Szerdán délen lesz több napsütés, északon, majd nyugaton is több felhő, és késő délutántól az Alpokalján egy közelgő gyenge hidegfront hatására az eső is eleredhet. Északkeleten helyenként tartósabban is megmaradhat a hajnalra képződő pára, illetve köd, így ezeken a tájakon helyenként "csak" 2-5 fokot mérhetünk a délutáni órákban, míg hazánk nagy részén ismét szinte kora tavasziasan enyhe időben lesz részünk.

Csütörtökön és pénteken egy újabb ciklon előoldalán ismét délire, délnyugatira fordul az áramlás, melyet a megélénkülő, pénteken már megerősödő délies szél is jelezni fog. Ezzel az áramlással azonban meglehetősen enyhe légtömegek sodródnak fölénk, olyannyira, hogy a hét utolsó munkanapján a szelesebb dunántúli tájakon akár 15 fok köré is emelkedhet délutánra a hőmérséklet.

Hétvégén aztán egy frontrendszer érkezik, többfelé csapadékosra fordul az idő, ezzel együtt pedig fokozatos lehűlés veheti kezdetét.

Rovatok